Bejelentették a Sniper Elite: Nazi Zombie Army 2-t

2013. szeptember 06.
2.8651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
Alig néhány órával ezelőtt olvashattatok a Rebellion új játékának teaser-éről és nem sokat kellett várnunk hiszen már is megkaptuk a hivatalos bejelentést.

A Rebellion bejelentette a Sniper Elite: Nazi Zombie Army 2-t melyben ismételten a zombi hordák ellen kell felvennünk a harcot.

A játékban Karl Fairburne-t, az amerikai OSS titkos ügynökét alakítjuk, aki Berlinben harcol 3 társával közösen a zombik ellen.

A játék ismételten a négy fős kooperatív mókára épül, azaz ajánlott barátokat keríteni hozzá.

A fejlesztők természetesen nyalánkságokat is tartogatnak nekünk, hiszen új ellenfeleket is kapunk, ráadásul a játék felépítése és a zenei anyaga sokkal jobban fog passzolni a stílushoz.

A játék PC-re van jelenleg bejelentve, ám a Rebellion tárgyal a Sony-val és a Microsoft-al is, hogy esetleg PlayStation 4-re és Xbox ONE-ra is megjelenhessen a játék.

Megjelenési dátum jelenleg még nincs.
új játékának teaser-éről és nem sokat kellett várnunk hiszen már is megkaptuk a hivatalos bejelentést.'>
11 hozzászólás

Alice

11 éve, 6 hónapja és 12 napja

nah kíváncsi vagyok miylenek lesznek azok a bizonyos muzsikák :3

válasz erre

csd14prime

11 éve, 6 hónapja és 13 napja

Klassz!Az elso resze nagyon tetszett, kar hogy Xbox 360-ra nem fog megjelenni...

válasz erre

LolZ

11 éve, 6 hónapja és 13 napja

Hát igen az elsőt én is előre vettem meg,de nagyon siralmas volt.Többet vártam tőle.wtf smiley Remélem ez már jobb lesz.

válasz erre

jezzahun

11 éve, 6 hónapja és 13 napja

az a gond hogy az első rész is olyan optimalizálatlan volt hogy sírva játszottam vele... remélhetőleg ez is az lesz... az első részt még megvettem előre,de ezt a hibát már nem fogom elkövetni többször...

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

Úgy tűnik megdőlt az elméletem, amit a korábbi hírhez írtam, ahol egy rejtélyes kép nevéből következtettek erre a játékra. Mégis csak simán bénák voltak és olyan nevet adtak a képnek, amiből az okosak rájöttek a játék címére.

válasz erre

kpal

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

Tardief88 írta:
Oh yeha mosolygó smiley Az első nagyon tetszett csak picit rövid volt.
És végre egy játék amit előbb PC-re jelentenek be mosolygó smiley
Ennek kéne rendszeresnek lennie mosolygó smiley

válasz erre

1000feri

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

zombi zombi zombi...ez folyik a csapból is

válasz erre

kecso2009

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

Nem igaz nem tudnak egy új normális Sniper Elitet....

válasz erre

Tardief88

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
Hogy kel játszani
hogy-hogy?

válasz erre

Vendég

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

Hogy kel játszani

válasz erre

Tardief88

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

Oh yeha mosolygó smiley Az első nagyon tetszett csak picit rövid volt.
És végre egy játék amit előbb PC-re jelentenek be mosolygó smiley

válasz erre
Sniper Elite: Nazi Zombie Army 2
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja