Bejelentésre került az nVIDIA GeForce GT 730

2014. június 19.
2.4741
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az nVIDIA mostanság egyre lejjebb és lejjebb kíván terjeszkedni, ehhez pedig a gyártó szerint a GT 740 után még egy modell szükségeltetik, mely GT 730 néven került bejelentésre.

A kártya ugyan arra a 28mm-es megoldásra épül, mint a GT 740, így az érdembeli különbséget a még alacsonyabb órajelek és memóriasebességek adják. Kérdéses, hogy ezzel mire megy majd az nVIDIA, hiszen a 750-es modell alatt igazándiból nem sokan látják értelmét egy új kártyának.

Persze ahogy ilyenkor lenni szokott, a hivatalos bejelentés után több partner is bemutatta saját megoldásait. Az MSI kínál majd 1GB GDDR5 memóriával és 4GB GDDR3 memóriával szerelt modelleket is, míg az EVGA 1, illetve 2GB memóriákkal szereli ezeket a modelleket, ám náluk minden verzióból érkezik GDDR3-as és GDDR5-ös modell, valamint a kártyák hosszát és foglalatát is módosították.
5 hozzászólás

totyak

10 éve, 8 hónapja és 7 napja

Már kinézetre sem nyújt túl nagy bizalmat. Nem tudom 4gb ddr3 mit érhet.

válasz erre

Bvektor

10 éve, 8 hónapja és 7 napja

Őszintén szólva nem tudom mi értelme van ezeknek... Épphogy erősebbek mint egy integrált (mondjuk az igaz, hogy az AMDseknek az sok esetben nincs, de akkoris..)

válasz erre

gokuvsvegita

10 éve, 8 hónapja és 7 napja

Ezekben a vga-ban már nem vagyok otthon. nagyon nem. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

10 éve, 8 hónapja és 7 napja

Mire jó 4GB GDDR3? Felezzünk méretet és duplázzunk sebességet... 2GB GDDR5! röhögő smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 8 hónapja és 7 napja

kis virgoc mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaGargameth profilja