Befutottak az első Medal of Honor értékelések

2010. október 13.
2.0191
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ha úgy tetszik, akár azt is mondhatjuk, hogy elérkezett az igazság pillanata a mai nap reggelén, befutottak ugyanis az első Medal of Honor értékelések, amikre a fanatikusok már hosszú hónapok óta várnak, azért, hogy végre megtudják, az illetékeseknek sikerült-e nagyot alkotniuk, ha úgy jobban tetszik, beelőzni a Call of Duty-sorozatot.

Bár nem szeretnénk senkit sem elkeseríteni, az első pontszámok alapján jelenleg úgy tűnik, hogy a Medal of Honor egy kicsit lemaradt vetélytársától.

Bár a mindig szigorú Eurogamer most majdhogynem felülértékelte a nagy átlag értékelését, az IGN UK hat pontja, és a GameInformer, valamint a Videogamer hetese sajnos könnyen el tudja kenni mosolyunkat, természetesen nem véletlenül. Nyilván születtek ennél jobb értékelések is, de például kilenc pontot egyik magazin sem mert adni a végeredményre, ami több, mint árulkodónak nevezhető. A nagy átlagot tekintve tehát 70-75 százalék körül jár a Medal of Honor, ami korántsem egy túl jó eredményt. Sajnos...

Eurogamer - 8/10
Videogamer - 7/10
G4 - 4/5
GamePro - 4/5
TheSixthAxis - 8/10
NowGamer - 8.6 (PS3), 6.6 (360)
GiantBomb - 3/5
GamesRadar - 8/10
Game Informer - 7.0/10
IGN UK - 6.0/10
Joystiq - 4/5
Gamers.at - 87%
CVG - 8.5/10
PlanetXbox360 - 77%
IncGamers - 8/10
InGame.de - 8.2/10
Gameswelt.de - 360/PS3 ? 76%, PC ? 79%
GamePro.de - 75%
BoomtownX - 6/10
Games.cz - 7/10
Hrej.cz - 7/10
Edge - 7/10
2 hozzászólás

Braddock

13 éve, 2 hónapja és 15 napja

Nekem ugyan tetszett a játék de azért remélem a következö rész jobb lesz!

válasz erre

totyak

14 éve, 7 hónapja és 15 napja

Sejtettem én, hogy nem lesz CoD verő játék, de azért nem kell leírni. Ezektől a pontszámoktól eltekintve még lehet igazán élvezetes és szórakoztató játék.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaKisember001 profiljaManiac profilja