PCXBOX360PS3WiiUVita3DS

Befutottak az első konkrétumok a Guild Wars 2 bétájáról

Maniac2012. április 20.PC
997 olvasás / most 1 felhasználó olvassa2 hozzászólás
Guild Wars 2, béta, konkrétumok, bejelentés, információk, zárt béta
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mint ismeretes, az ArenaNet tegnap bejelentette, hogy április 27-én, avagy a jövő hétvége folyamán elérhető lesz a Guild Wars 2 első publikus bétája, amelyen azok a játékosok vehetnek részt, akik korábban már regisztrálták magukat a tesztekre.
Befutottak az első konkrétumok a Guild Wars 2 bétájáról

Akkor még nem tudtunk pontos részletekkel szolgálni a bétáról, de ma már kiderült róla egy és más, így a teljesség igénye nélkül például az, hogy nem lesz benne NDA, ellenben a teszterek a charr, a human és a norn karakterek közül válogathatnak maguknak, sőt, mind a nyolc szakmát is kipróbálhatják az oldalukon.

A Guild Wars 2 első bétájában elérhető lesz továbbá a World vs World multiplayer lehetőség is, amit egyelőre csak négy pályán tudunk kipróbálni, de a kisebb PvP helyszínek majd kárpótolni fognak mindenért.

A játékban egyébiránt első ízben Lion's Arch városa lesz elérhető, amely nem hangzik túl soknak ugyan, de egy béta hétvégére éppen elegendő kalandot fog kínálni.

Ne feledjük továbbá, a Guild Wars 2 bétája április 27-én válik elérhetővé, a tesztekre pedig már csak úgy tudunk jelentkezni, ha előrendeljük a játékot.
Kedvencek közé
2 hozzászóláskövesd rss-ben!

                   
Vendég

Én is kíváncsi lennék rá de előrendelni nem fogom csak azért hogy kipróbálhassam. Kipróbálás nélkül meg nem veszem meg. 22-es csapdája!

#2 • 1 éve, 2 hónapja és 7 napja

Ez is érdekes lesz, kiváncsi leszek rá.

#1 • 1 éve, 2 hónapja és 8 napja

Kapcsolódó játék

Legfrissebb blogokÍrj blogot most!

Star Wars: Visszatérés a Naboora - 2. fejezetDNS • A birodalmi űrkomp és az azt védelmezően körülfogó vadászok meredek szögben vágódtak...

Pudding Monsters - Szörnyek a szekr... hűtőben (iOS)Benny Ray • Amint már korábbi írásomból kiderült, a...

GAMERnaplóNeurotic • Üdv mindenkinek! Egy ideje már tervbe van véve nálam egy saját fejlesztésű és...

Fórum

Az utolsó 6 hozzászólás:

Vendég profiljaF1 2013: Végre megvalósulhatnak a legendás versenyek?Vendég • 22 perce

Vendég profiljaA Galaxy is bemutatta saját GTX 780-as gyorsítójátVendég • 2 órája és 24 perce

Vendég profiljaCompany of Heroes 2Vendég • 2 órája és 25 perce

Matteo_GS profiljaMegérkezett a 320.18-as nVidia driverMatteo_GS • 2 órája és 29 perce

Vendég profiljaMégsem készül Wii U-ra a Metro: Last LightVendég • 2 órája és 34 perce

Vendég profiljaA Bungie szerint még ne temessük a Destiny PC-s változatátVendég • 2 órája és 52 perce

Fórum

Top fórumok

1
Játék-Folytasd a szót9.237 hozzászólásOfftopic

2
Asszociációs Játék8.635 hozzászólásOfftopic

3
Raiden OffTopic2.132 hozzászólásOfftopic

4
Dorcika's Topic1.783 hozzászólásOfftopic

5
GTA: San Andreas1.000 hozzászólásHozzászólás cikkekhez

6
Call Of Duty 2 Wh!!!!!!!744 hozzászólásFelhasználói fórumok

Klikk ide az utolsó 20 hozzászóláshoz!

Közösségi oldalak

Szavazás

PS4 vagy XBOX ONE?

  •  PS4
  •  XBOX ONE
  •  Egyik sem
  •  Mindkettő

Összes szavazat612
Összes hozzászólás13

Chat kikapcs
RED profiljaDorcika profiljaNeurotic profiljaStewenwolf profiljababem profilja