Befutottak az első James Bond: GoldenEye és James Bond: Blood Stone értékelések

2010. november 08.
2.2191
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Rövid időn belül két James Bond játék is érkezik a boltok polcaira novemberben, aminek a 007-es kalandjainak szerelmesei csak és kizárólag örülhetnek, főleg, mert befutottak a két alkotásnak kiosztott első értékelések, amelyek áttanulmányozását követően elmondhatjuk, hogy mindkét programot érdemes lesz beszerezni, ugyanis bár a kritikák szerint a GoldenEye 007 valamivel jobb lett, azért a Blood Stone sem szégyenkezhet egy másodpercig sem, hiszen nagy átlagban 70-75 százalékos értékeléseket söpörhetett be.

Nem úgy barátságos vetélytársa, aki szintén bezsebelt néhány kellemetlenebb pontszámot, összességében mégis a 80-85 százalékot súrolják az értékelések, amelyek között még egy 5/5-ös is született az Escapist kritikusának kissé túlzó cikkét követően, de az IGN 9 pontosa, és a további nagyobb játékmagazinok is úgy gondolták, hogy a GoldenEye 007 jobban sikerült, mint a Blood Stone.

Alant a bizonyítékok, ha kíváncsi vagy a konkrét pontszámokra. Íme:

James Bond 007: Blood Stone

ONM - 77/100 (DS)
M2G - 7.5
G4TV - 3/5 (360)
Gamespot - 7.5
Guardian - 2/5
GameInsider - 8
Eurogamer - 5
IGN - 5 (PS, PS3, 360)
GamePro - 3/5
GiantBomb - 3/5
GameInformer - 7.5

GoldenEye 007

ONM - 70/100
Escapist - 5/5
Nintendo Life - 8
IGN - 9
GameChronicles - 9.2
GameTrailers - 8.6
Gamespot - 8.5
NWR - 8.5
GiantBomb - 4/5
GameSpy - 4/5
Joystiq - 4/5
GamesTM - 7
Videogamer - 7
GamesRadar - 7
GameInformer - 6.5
Eurogamer - 7
1 hozzászólás

Shade

10 éve, 7 hónapja és 11 napja

Háát, nem fényes.

válasz erre
James Bond: Blood Stone
13.800 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt