Befutottak az első Dead Island Riptide képek

2012. szeptember 01.
2.9231
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Amint azt a Deep Silver korábban megerősítette, a PAX expó keretein belül fogja bemutatni nekünk első ízben a legújabb Dead Island játékot.

Habár mi egy kicsit nagyobb leleplezésre számítottunk, többek között információkkal és mozgóképekkel a fedélzeten, de a kiadó úgy határozott, hogy elegendő most csak állóképeket mutatni a projektről.

Emiatt természetesen nem haragszunk az illetékesekre, hiszen ezek alapján is nyugtázhatjuk már az első részből visszatérő karaktereket, valamint a vadonatúj és igencsak hangulatosnak tűnő helyszíneket.

A hat kép során megmutatkozik a harc is, ami állókép formájában nyilván még semmitmondó, de már most intenzívebbnek tűnik, mint a korábbi epizódban.

Érdekesség egyébiránt a Deep Silver részéről, hogy az állóképek mellett bejelentették, érdemes lesz eltenni az első rész mentéseit, lévén minden egyes karakterünk - felszereléssel és képességekkel egyetemben - áthozható lesz a második epizódba is.

A Dead Island: Riptide egyelőre még mindig nem rendelkezik pontos megjelenési dátummal, de premierjét valamikor a jövő esztendőre várjuk.


Befutottak az első Dead Island Riptide képek - 2. kép


Befutottak az első Dead Island Riptide képek - 3. kép


Befutottak az első Dead Island Riptide képek - 4. kép


Befutottak az első Dead Island Riptide képek - 5. kép


Befutottak az első Dead Island Riptide képek - 6. kép

9 hozzászólás

likvidál gyula

12 éve, 6 hónapja és 24 napja

Vendég írta:
Gondolom ezek nem ingame képek de nagyon üt mind.
A 2.3.5. az az.
valoszinuleg...

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 24 napja

Gondolom ezek nem ingame képek de nagyon üt mind.

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

Nagyon jól fog kinézni!

válasz erre

sasikaa

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

Nem semmi grafika. Bár van pár kép ami renderelés gyanús, de van pár ami egész pofás, és hihető darab.

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

Ez is k*rva jó lesz!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

Szép lesz az biztos!

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

Nagyon jó lesz!

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

Nagyon brutálul néznek ki!

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 25 napja

Uhhh de állat!meglepett smiley

válasz erre
Dead Island: Riptide
11.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
PAX 2012
legutóbbi hozzászólások
 
iPet profiljaManiac profiljamarco profilja