Befutott az első FIFA 12 kép

2011. április 14.
2.7421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Idén is lesz újabb FIFA epizód, ám ezzel legalább akkora újdonságot mondtam most, minthogy a tavasz után a nyár következik.

Bár amilyen időket élünk manapság... azonban ne térjünk el a tárgytól, FIFA 12, ilyen címmel kerül a boltok polcaira még az idei esztendő végéig a focis videojátékok legkeresettebb sorozatának legújabb darabja, amelyről a tegnap esti órákban végre napvilágot látott az első nagy felbontású állókép, hogy a fanatikusok tudják, nagyjából milyen küllemre számítsanak a friss évad esetében.

Bár ez a kijelentés csak részben helytálló, hiszen egyetlen látnivalóról beszélünk, ráadásul még az is "csak" a PlayStation 3-as verzióról látott napvilágot, aminek köszönhetően nem reprezentatív, hiszen nem tudjuk, vajon milyen küllemmel bír más konzolon, vagy éppen PC-n. A FIFA 12 érdekessége egyébiránt, hogy az 1993 óta futó széria huszadik darabja lesz a sorban, és kora ellenére évről évre sikerül megrengetnie a kasszákat, tavaly például csak az első hétvégén közel egy millió példányban kelt el a játék. Feltehetően idén sem lesz ez másképpen, bár ezt nyilván nem az alant megtekinthető első kép alapján szűrtük le.


Befutott az első FIFA 12 kép - 2. kép


2 hozzászólás

DNS

14 éve, 1 hónapja és 21 napja

Kaka

válasz erre

skyman

14 éve, 1 hónapja és 22 napja

hmm nem semmi, pedig nem is ugy van mint más játékoknál, hogy tudják továbbfejleszteni.
Szinte ugyanaz mindegyik rész és mindig tudnak valami olyat beletenni, hogy vigyék a boltokbol. Fantasztikus röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja