Beépített WLAN és USB 3.1 gen 2.0 vezérlőt kaphat az Intel új chipkészlete

2017. június 20.
3.4961
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az Intel javában fejleszti új processzorait és a hozzájuk készült chipkészleteket, hiszen az AMD feltámadása komoly tempóra késztette őket, a következő nagy bemutató pedig vélhetően a Coffee Lake családról fog szólni.

A 8. generációs Intel Core processzorokat magával hozó széria az ígéretek szerint 2017 második felében, vélhetően ősszel debütál majd és a négymagos megoldások mellett hatmagos egységeket is magával hoz. Természetesen megkapjuk az új chipkészleteket is, melyek már az Intel 300-as szériába tartoznak és a Z370, H370, valamint B350 nevet viselhetik majd.

Nemrég érkezett a hír, hogy a Z370-es chipkészlet beépített WLAN és USB 3.1 gen 2.0 vezérlőt kaphat, ami a harmadik feles gyártóknak lehet igazán rossz hír. Az alaplapgyártók ugyanis sokszor vették igénybe a Realtek vagy például a Broadcom fejlesztéseit, melyekre most nem biztos, hogy szükség lesz.

Megerősítés még nem érkezett, így érdemes a helyé kezelni a dolgokat, de azért jó látni, hogy az Intel szépen lassan egyre több mindent kézben tart annak érdekében, hogy jól felszerelt megoldásokat kínáljon.
3 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 5 hónapja és 1 napja

Nem rossz újítás, de a két cégnek se kell aggódnia, hogy nem kellene az ő fejlesztésük mert attól még nem fogják alkalmazni az összes alaplapon.

válasz erre

Gólem

7 éve, 5 hónapja és 1 napja

Ez azért elég nagy okosság! meglepett smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 5 hónapja és 1 napja

Nem hiszem, hogy a Realtek-nek, vagy a Broadcom-nak aggódnia kellene, egyetlen chipkészletről van szó, mellette még bőven szükség lesz a ő munkájukra is.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljaBotyi profiljaKisember001 profiljamarco profiljatotyak profilja