Battleforge: Elérhető a Lost Souls kiegészítő

2010. február 14.
2.5531
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A Battleforge a tavalyi esztendő nagy dobása volt az Electronic Arts részéről, hiszen a kártyapaklikkal meghintett RTS-ek piaca az utóbbi időben fájdalmasan elhanyagolt volt.

Az amerikai kiadó ezt ismerte fel, és az EA Phenomic segítségével elkészítette a multiplayerre kihegyezett Battleforge-ot. A játék egyrészt gyönyörű, másrészt alapvetően ingyenesen játszható, ám utóbbi csak addig igaz, amíg ütőképes sereget nem kívánunk felállítani, hiszen ebben az esetben kártyák sokaságát leszünk kénytelenek megvásárolni. A modell ennek ellenére bevált, és sikeresen megragadott egy akkorra réteget, amely nyereségessé teszi a szerverek üzemeltetését és a folyamatos fejlesztéseket.

A Lost Souls kiegészítőt január elején jelentették be, és még a hónap végére elérhetővé tervezték tenni. Ez, mint látjátok, nem jött össze, ám ez a pár napos csúszás még bőven belefér a tűréshatárba. A csomag 120 új kártyát, 28 új egységet, 16 új épületet és 16 új varázslatot kínál, méghozzá 250 Battleforge-pont vagy 2,50 dollár ellenében. A bővítmény érkeztével az EA szerint már 440 kártyát gyűjthetünk össze, amely egy szép szám, csakúgy, mint a 15 millió, amennyi meccset lejátszottak már a program megjelenése óta, azaz szűk 1 év alatt.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja