Battlefield: Bad Company 2: gamescom 2009 trailer

2009. augusztus 19.
2.6501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Éppen a tegnapi nap folyamán derült ki, hogy a Battlefield: Bad Company 2, amely immáron konzolok mellett a személyi számítógépes játékosokat is megörvendezteti, a jövő esztendő, március havának, ötödik napjára datálódott az európai régiókban.

Ez három nap késést jelent az amerikai verziók megjelenéséhez képest, ám mindenképpen pozitívum, hogy az Electronic Arts mindhárom nagy platformra egy időben hozza el a második Bad Company-t.

A ma megkezdődött gamescom 2009 kiállításon pedig nyilván a játék is ott van, ezt pedig az illetékesek nyomatékosították is, hiszen összedobtak az alkotáshoz egy olyan trailert, amely rettentően hangulatosra sikeredett. Kezdjük ott, hogy a mozgóanyagon már nem a havas-jeges tájak köszönnek vissza ránk, hanem a száraz-poros, már-már sivatagos részek, hiszen a Bad Company 2 ilyen területeken is nyújt egy kis akciózást.

Mindemellett a videó legnagyobb érdekessége az, hogy bemutatja nekünk, miképpen kooperál egymással a három főszereplő. Ha kíváncsi vagy rá, csak kattints a lejátszás gombra!

#tv#

Battlefield: Bad Company 2, amely immáron konzolok mellett a személyi számítógépes játékosokat is megörvendezteti, a jövő esztendő, március havának, ötödik napjára datálódott az európai régiókban.'>
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 14 napja

Sajnos a sztori mód igen rövidre sikeredett, de a multi és a rombolható környezet mindenért kárpótol.

válasz erre
Battlefield: Bad Company 2
11.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
gamescom 2009
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljamarco profilja