Barack Obama haragszik a konzolokra

2010. május 10.
2.3711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
Nemrégiben az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, Barack Obama egy az amerikai oktatásügy fejlesztésének céljából rendezett konferencián felszólalása alkalmával komoly kirohanást intézett az agresszív atmoszférájú videó játékok ellen, kiemelve az ezeket készítő, forgalmazó gazdasági társaságok társadalmi felelősségét és rendhagyó tartalmú mondanivalójában nem kímélte a konzolokat gyártó cégeket sem.

Az elnök úr korábban a választási kampánya során egy alkalommal már felszólalt ez ügyben, akkori "támadásának" egyik céltáblája a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő Grand Theft Auto széria volt, amelynél külön megemlítette, hogy egészen elképesztőnek tartja, hogy egyes szoftver fejlesztők közvetve bűncselekmények elkövetésére sarkalják az amerikai fiatalokat, bele sem gondolva abba, hogy mekkora erkölcsi kárt okoznak ezzel az egész ország lakosságának.

"Sajnos hazánkban a folyamatosan növekvő ütemű technológia fejlődés eredményeként mostanság különösen veszélyes tényezővé vált, hogy nem a szülők, hanem a videó játék futtatására alkalmas konzolok és egyéb technika eszközök 'nevelik' fel gyermekeinket. Ebben a súlyos problémában közvetve szerepet játszanak az ezeket a hardvereket gyártó cégek, illetve azok a vállalkozások amelyek olyan agresszív, értelmetlen szoftvereket fejlesztenek rájuk amelyek elvonják a fiatal korosztály figyelmét az élet igazán fontos dolgairól, a tanulásról és a rendszeres sportról, amelyek ezen generáció megfelelő fejlődésének alap pillérei" -mondta Obama.
15 hozzászólás

DNS

15 éve, 1 hónapja és 25 napja

Hajrá Obama, hajrá PC!menő smiley

válasz erre

Tibit

15 éve, 1 hónapja és 25 napja

Lac írta:
Hatalmas Splinter Cell fan vagyok, de még senki torkát nem vágtam el hátulról. Sőt, a GTA is nagy kedvenc, mégsem rángattam még ki senkit sem a kocsijából...
Egy idióta mániákussal már más lenne. Rájuk egész más hatással van! Nem téged kell félteni, hanem az "elvontabb elméjűek" társaságát. Meg ki tudja, lehet, hogy benned is hagyott változásokat, meg bennem is, csak még nem vettük észre. Szóval ha holnap véletlen nem jönnék fel az oldalra, tudni fogjátok, hogy elvittek a rendőrők mert felrobbantottam egy szupermarketet. mosolygó smiley

válasz erre

Lac

15 éve, 1 hónapja és 25 napja

Hatalmas Splinter Cell fan vagyok, de még senki torkát nem vágtam el hátulról. Sőt, a GTA is nagy kedvenc, mégsem rángattam még ki senkit sem a kocsijából...

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja