Barack Obama haragszik a konzolokra

2010. május 10.
2.3651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
Nemrégiben az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, Barack Obama egy az amerikai oktatásügy fejlesztésének céljából rendezett konferencián felszólalása alkalmával komoly kirohanást intézett az agresszív atmoszférájú videó játékok ellen, kiemelve az ezeket készítő, forgalmazó gazdasági társaságok társadalmi felelősségét és rendhagyó tartalmú mondanivalójában nem kímélte a konzolokat gyártó cégeket sem.

Az elnök úr korábban a választási kampánya során egy alkalommal már felszólalt ez ügyben, akkori "támadásának" egyik céltáblája a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő Grand Theft Auto széria volt, amelynél külön megemlítette, hogy egészen elképesztőnek tartja, hogy egyes szoftver fejlesztők közvetve bűncselekmények elkövetésére sarkalják az amerikai fiatalokat, bele sem gondolva abba, hogy mekkora erkölcsi kárt okoznak ezzel az egész ország lakosságának.

"Sajnos hazánkban a folyamatosan növekvő ütemű technológia fejlődés eredményeként mostanság különösen veszélyes tényezővé vált, hogy nem a szülők, hanem a videó játék futtatására alkalmas konzolok és egyéb technika eszközök 'nevelik' fel gyermekeinket. Ebben a súlyos problémában közvetve szerepet játszanak az ezeket a hardvereket gyártó cégek, illetve azok a vállalkozások amelyek olyan agresszív, értelmetlen szoftvereket fejlesztenek rájuk amelyek elvonják a fiatal korosztály figyelmét az élet igazán fontos dolgairól, a tanulásról és a rendszeres sportról, amelyek ezen generáció megfelelő fejlődésének alap pillérei" -mondta Obama.
15 hozzászólás

Marduk

11 éve, 6 hónapja és 27 napja

rDAVE írta:
"nem a szülők, hanem a videó játék futtatására alkalmas konzolok és egyéb technika eszközök 'nevelik' fel gyermekeinket"
Ez kinek a hibája? kacsintó smiley
Hát nyilván a szülőké. A konzolok meg a játékok olyanok, mint a többi dolgok a világon: nem muszáj megvenni őket.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 27 napja

"nem a szülők, hanem a videó játék futtatására alkalmas konzolok és egyéb technika eszközök 'nevelik' fel gyermekeinket"
Ez kinek a hibája? kacsintó smiley

válasz erre

richie8

11 éve, 6 hónapja és 27 napja

Van benne valami, de szerintem mindenki el tudja dönteni, hogy neki mi a jó. A fiatalokra meg a szülők gondviselése lenne a legkézenfekvőbb.
Titokban obamának is fél tucat konzolja van otthon és unalmas hétvégéken agyon GTA-zza magát röhögő smiley

válasz erre

Hori a (hun)

15 éve, 1 hónapja és 12 napja

És amikor kijönnk mozgásérzékelők a játékokhoz akkor már be is tiltja a neki nem tetsző játékokat, mert annyira bele lehet élni magad. Hát igaza van, de szörnyű ezt kimondani.szomorú smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 1 hónapja és 19 napja

Van, de milyen jó ha télen is teniszezhetsz, mondjuk az kint a szabadban elég érdekes olyankor, aki meg ésszel használja az nyáron megy ki a szabadbamosolygó smiley

válasz erre

hocsi

15 éve, 1 hónapja és 19 napja

szenale írta:
Ha jön a natal, sportolni is fogok megígérem obamanak röhögő smiley
Lehet viccelődni, de ha jobban belegondolsz van benn "némi" igazság!

válasz erre

szenale

15 éve, 1 hónapja és 19 napja

Ha jön a natal, sportolni is fogok megígérem obamanak röhögő smiley

válasz erre

szenale

15 éve, 1 hónapja és 19 napja

Persze még fényezi is a háborút, mintha az olyan kis kedves dolog lenne... nem hogy örülne, hogy több gyerek választja emiatt a játékok miatt a katonaságot mosolygó smiley
Most már csak egy boxot kéne beszerezni ennek örömére röhögő smiley

válasz erre

DNS

15 éve, 1 hónapja és 20 napja

Lac írta:
Jaaaj, a kép az megint másröhögő smiley

DNS: mondjuk igaz, csak furcsának tartom, hogy az ilyen sikerhajhász politikusok sosem említik a filmeket, mint erőszakos médiumot. Pedig könnyebb hozzájuk jutni, hamarabb végez az ember vele, de az összhatás lehet olyan mint egy játéké. Egyszerűen arról van szó, hogy a filmek jobban beivódtak már a társadalomba, és a népszerűségcsökkenés elkerülése érdekében egy politikus sem vállalja be, hogy beszóljon nekik...
Azt hiszem, Hollywoodnak egy kicsit több zsozsója van lobbizni a saját ügye érdekében, mint általában a játékiparnaknyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 1 hónapja és 20 napja

Szerintem az általános iskolás korú gyerekekre gondolt Obama.

válasz erre

Lac

15 éve, 1 hónapja és 21 napja

Jaaaj, a kép az megint másröhögő smiley

DNS: mondjuk igaz, csak furcsának tartom, hogy az ilyen sikerhajhász politikusok sosem említik a filmeket, mint erőszakos médiumot. Pedig könnyebb hozzájuk jutni, hamarabb végez az ember vele, de az összhatás lehet olyan mint egy játéké. Egyszerűen arról van szó, hogy a filmek jobban beivódtak már a társadalomba, és a népszerűségcsökkenés elkerülése érdekében egy politikus sem vállalja be, hogy beszóljon nekik...

válasz erre

Drasko22

15 éve, 1 hónapja és 21 napja

Lac írta:
Hatalmas Splinter Cell fan vagyok, de még senki torkát nem vágtam el hátulról. Sőt, a GTA is nagy kedvenc, mégsem rángattam még ki senkit sem a kocsijából...
Lac, ezt a itt megjelenítendő képed alapján nem is gondoltam volna.... röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja