Banjo-Kazooie: Nuts And Bolts: Datálva az európai megjelenés

2008. október 22.
2.0691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Rare harmadik Banjo kalandja végre formát öltött és november közepétől készen áll a megjelenésre, tudtuk meg a Microsoft bejelentéséből, a mai nap folyamán.

A Nintendo 64-en elhíresült, furcsa, ugyanakkor mulatságos medve, madár páros ezúttal a Spiral hegy megmentéséért száll ismét harcba az ördögi boszorkánnyal, Gruntilda Winkybunion-al. Az új felvonás erőteljesen az összegyűjtögetett alkatrészekből való járműépítkezésre fókuszál majd, eddig ez nem volt a két részből álló sorozat jellemzője.

A grafikai megvalósítás pompázatos, a színek csak úgy szikráznak, mintha egy gyönyörű mesekönyv elevenedne meg a képernyőkön, a játékosok szeme láttán. Az újabb kaland ma végleges megjelenési dátumot kapott, amely november 14.-ére esik, ez ránk, európai játékosokra vonatkozik. Nincs már sok hátra tehát, hamarosan megleshetjük a legújabb Rare-féle mágiát. A brit csapat sok ízben bizonyított korábban, a csalódás szinte kizárt.

Nemrégiben azon spekuláltunk, hogy mihez kezd a tehetséges banda, a Banjo-Kazooie: Nuts & Bolts befejezése után. Bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy a szintén Nintendo platformokon megismert, Killer Instinct harmadik felvonását fogják tető alá hozni. Több ízben is utalgattak a címre, de konkrétumok nem láttak napvilágot. Bármibe is fogjanak ezekután, a Banjo-nak a polcodon a helye, híthű platformer Barátom.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja