Az USA kormánya támogatja a kétszintű internetet

2007. szeptember 08.
1.8241
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium hivatalos közleményben bejelentette, az internet-szolgáltatók számára lehetővé kell tenni, hogy az eltérő jellegű online adatforgalom elemeiért különböző árakat kérjenek.

Ez lefordítva annyit jelent, hogy a szolgáltatók felárat számolhatnának fel az olyan tartalmakért, mint például a videó stream-ek, a különböző letöltések, vagy az online tv-adások. Az amerikai politikában és közéletben évek óta heves viták folynak arról, hogy az interneten mindenkire egységes szabályoknak kell-e vonatkozniuk, vagy pedig bizonyos üzleti előnyökkel járó tevékenységekért többet kelljen fizetniük a világháló polgárainak. A kormányzat nyíltan vagy burkoltan az utóbbi elképzelést támogatja, míg a demokraták, legalábbis retorikában, a net semlegessége mellett törtek lándzsát.

A mostani azonban az első hivatalos állásfoglalás az amerikai kormány részéről, amely ráadásul a Kongresszus Szövetségi Távközlési Bizottsága elé kerül, ami azt jelzi, hogy előbb-utóbb törvénytervezet és akár törvény is lehet belőle.

Az elképzelés ellenzői között van a Google és a Microsoft is, akiknek nyilvánvaló érdeke, hogy egyre bővülő internetes szolgáltatáscsomagjaikért ne kelljen a jelenleginél magasabb árat fizetniük az IP szolgáltatóknak. A világháló megosztását azonban civil oldalról is támadják, azon az alapon, hogy a magasabb tarifákkal a szegényebb cégeket vagy magánszemélyeket eleve kiszorítják az olyan tevékenységekből, mint az online videómegosztás, vagy a közösségi oldalakhoz kapcsolódó egyéb szolgáltatások. Tavaly maga Sir Tim Berners-Lee, az internet atyja ítélte el élesen az ilyen kezdeményezéseket, kijelentve, hogy ?csakis egy világháló létezik?, és ?bárki, aki megkísérli kettévágni, hamar rá fog jönni, hogy az ő fele milyen unalmas.?
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja