Az EU ismét jóváhagyta a Sony-BMG egyesülést

2007. október 04.
1.7071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az EU illetékes testülete, vagyis az Európai Bizottság jóváhagyta a Sony Music és a német Bertelsmann lemezkiadó technikailag mintegy három éve lezajlott egyesülését.

Az EB 2004-ben egyszer már hozzájárult a két kiadó egyesüléséhez, azonban tavaly egy rivális cégek által beadott keresetre reagálva az Unió Elsőfokú Bírósága hatályon kívül helyezte a döntést. Az EB idén januártól igen alaposan újra felülvizsgálta a két cég és a teljes európai zenei piac helyzetét, kiemelten kezelve azt a kérdést, hogy a Sony BMG létrejöttével nem maradt-e túl kevés cég a porondon, és nem lett-e így nagyobb a veszélye a kartellezésnek és más verseny- és fogyasztóellenes visszaéléseknek.

Mivel a Sony BMG 2004 óta működő cég, ehhez nem kellett elméleti számításokra hagyatkozni, és végül is úgy találták, hogy az összeolvadás nem veszélyezteti a szabad piacot, illetve a riválisok és a fogyasztók érdekeit.

A határozat után valószínűleg igen sok Európában tevékenykedő vállalat megkönnyebbült, hiszen a negatív döntés azzal járt volna, hogy egy három éve létező céget kellett volna szétválasztani, márpedig ezt sokan bizonyára veszélyes precedensnek tekintették volna. Az is igaz ugyanakkor, hogy a lemezeladások folyamatos hanyatlásával a kiadóknak érdeke is a konszolidáció, és valódi növekedés nélkül kevesebb is az esélye az erőfölény megszerzésének.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja