Az AOL nem fejleszti tovább a Netscape-et

2007. december 31.
1.3921
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az AOL bejelentette, hogy nem fejleszti, illetve 2008.

február 1-je után nem is támogatja a webböngészés elterjedésében úttörő szerepet játszó Netscape Navigator programot. A Netscape Navigator-t Marc Andreessen, az első népszerű böngészőnek számító Mosaic társszerzője fejlesztette ki, miután az egyetemet befejezve létrehozta a Netscape Communications vállalatot. A szoftver első verziója 1994-ben látott napvilágot és a ?90-es évek végéig uralta a böngészőpiacot.

A későbbiekben azonban a versenytársak termékei felnőttek hozzá, és különösen nagy csapást jelentett, amikor a Microsoft elkezdte a Windows-zal együtt saját, Internet Explorer böngészőjét forgalmazni. Ez a lépés aztán széles publicitást nyert pereskedést eredményezett, amelynek végén a Netscape több engedményt is kapott a Microsofttól, korábbi piaci pozícióját azonban ezután már nem sikerült visszanyernie. A böngésző sorsát aztán az 1998 óta tulajdonos America Online 2003-as lépése pecsételte meg, amikor a Netscape fejlesztőcsapatának jelentős részét elbocsátotta.

A Netscape szoftverfejlesztőinek jelentős része a Mozilla Alapítványnál talált munkát, ahol részt vettek a mára mintegy 16%-os részesedést szerzett Firefox böngésző létrehozásában. Az AOL egy ideje éppen a Firefox-ra való áttérést szorgalmazza a Netscape-felhasználók számára, akik 2008. február 1-je után sem biztonsági sem egyéb frissítéseket nem tölthetnek majd le szoftverükhöz. A korábbi verziók továbbra is letölthetők maradnak ? támogatás nélkül ? a Firefox-felhasználók pedig kiegészítők segítségével ?Netscape-külsejűvé? tehetik böngészőjüket. A Netscape Navigator piaci részesedése jelenleg mindössze 0,6%, szemben a ?90-es évek közepének 90% feletti arányával.
nincs még hozzászólás

legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljagery1113 profilja