Az Uncharted 2 komoly hatással volt a The Order: 1886-ra

2013. augusztus 30.
1.9231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A PlayStation 4 mögé eleddig számtalan nagyszerű exkluzív videojáték sorakozott már fel a múltban, de az egyik legígéretesebbnek alighanem a The Order: 1886 tűnik, amellyel kapcsolatban a Ready at Dawn nemrégiben bejelentette, hogy mi volt a projekt legnagyobb hatása.

Ru Weerasuriya, avagy a stúdió társalapítója ugyanis az Eurogamer magazinnak egy interjúban kiemelte, hogy szerinte az Uncharted 2 nevezhető a The Order: 1886 legkomolyabb inspirációjának, de nem annyira a játékmenet, mint inkább az élmény és a hatás tekintetében.

Weerasuriya a beszélgetés során ugyanis elmondta, hogy számára az Uncharted 2 volt az első olyan élmény az életében, amire azt mondta, hogy ez egy csodálatos utazás volt, mindemellett pedig szinte egyetlen negatív hatás sem érte a játékmenet során.

Ru kiemelte, hogy valami hasonló élményt szeretnének majd nyújtani a játékosoknak ők is a The Order: 1886 segítségével. Jól hangzik, nem igaz?
The Order: 1886 tűnik, amellyel kapcsolatban a Ready at Dawn nemrégiben bejelentette, hogy mi volt a projekt legnagyobb hatása.'>
8 hozzászólás

Vendég

11 éve, 6 hónapja és 19 napja

Játszátok az új Tomb Raider-t, elég hasonló! Nem fikázásból mondom!

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja és 20 napja

totyak írta:
Uncharteddel sem tudtam játszani sosem, meg ezzel sem fogok. Kezdem úgy érezni, hogy egy csomó jó dologból maradok ki.
hát igen, pc-re nem jön. nekem is kimaradt röhögő smiley

válasz erre

Tibee984

11 éve, 6 hónapja és 20 napja

jól hangzik röhögő smiley

válasz erre

Alice

11 éve, 6 hónapja és 20 napja

dejó, ugyan azt a gamet akarják megcsinálni. na jó csak vicceltem, de na.

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 20 napja

Uncharteddel sem tudtam játszani sosem, meg ezzel sem fogok. Kezdem úgy érezni, hogy egy csomó jó dologból maradok ki.

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja és 20 napja

csak ne lenne mind a két cím ps exkluzív. elviselném pc-n.

válasz erre

csirkee

11 éve, 6 hónapja és 20 napja

Na erre kíváncsi vagyok!

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 20 napja

Na, király! Uncharted 2 iszonyatosan eltalált játék, reméljük nekik is összejön.

válasz erre
The Order: 1886
11.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Monyo profiljamarco profilja