Az újgeneráció legjobb kezdőcíme lehetett volna a Watch Dogs a Ubisoft szerint

2013. december 18.
1.5211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az év egyik legnagyobb csalódása volt, amikor a Ubisoft elcsúsztatta a Watch Dogs megjelenését, amivel kapcsolatban konkrét magyarázat még mindig nem igazán született.

Laurent Detoc, avagy a cég észak-amerikai elnöke most ezen szeretett volna egy kicsit változtatni, hiszen megerősítette, hogy az újgeneráció legjobb értékeléseket bezsebelő kezdőcíme lehetett volna a Watch Dogs, ami elsődlegesen - bár konkrétan ez nem hangzott el - a GTA 5 miatt került elcsúsztatásra.

Detoc nyilatkozatában kiemelte, hogy a Rockstar bebizonyította, hogy amennyiben csinálnak egy 96 százalékos alkotást, akkor a játékosok imádni fogják azt, de elsődlegesen azért, mert van már kötődésük a brandhez.

A Watch Dogs esetében ilyen kötődésről azonban nem beszélhetünk még, így az elnök szerint ahhoz, hogy játékuk száz százalékos értékeléseket kapjon, szüksége volt arra, hogy később jelenhessen meg - holott már ősszel készen állt a premierre.
Watch Dogs megjelenését, amivel kapcsolatban konkrét magyarázat még mindig nem igazán született.'>
5 hozzászólás

fantis6

10 éve, 9 hónapja és 22 napja

nem baj,mostmár tényleg nemsokára megjelenik mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 2 hónapja és 23 napja

DNS írta:
Lehet megvárják míg kijön a GTA V PC-s változatamosolygó smiley
Az lenne a megafail!röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 2 hónapja és 23 napja

A legjobb értékelést kapta volna, de azért vélhetően a GTA miatt csúsztatták. Csak én érzek itt némi ellentmondást?

válasz erre

DNS

11 éve, 2 hónapja és 23 napja

Lehet megvárják míg kijön a GTA V PC-s változatamosolygó smiley

válasz erre

marco

11 éve, 2 hónapja és 24 napja

Most sem értem ezt az elcsúsztatást, akkor sem értettem. Csomó megjelenés volt abban az időszakban és mind sikeres volt, nem nyomta el a GTA.

Kár érte, így nem fog akkorát robbani...

válasz erre
Watch Dogs
1.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja