Az NCSoft már a gamescom-ra készül

2011. július 20.
2.0821
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Egyelőre az egész játékvilág a ComicCon lázában ég, a valamikori szinte kizárólagos képregényfesztivál ugyanis mára egy hibriddé módosult és legalább olyan fontos szerepet kapnak keretein belül a videojátékok, mint a grafikus novellák.

Az NCSoft csapatát azonban nem érdekli ez az egész, ők már a soron következő legnagyobb játékos expóra, a németországi gamescom-ra készülődnek, derült ki mindez a csapat legfrissebb közleményéből, amelyből megtudhattuk továbbá, hogy nagy dolgokra készül a cég Kölnben.

Az NCSoft brigádja ugyanis egy kisebb konferenciával készül a gamescom-ra, amelyet augusztus 17-én ütnek nyélbe és a tervek szerint egy óriási, világ-exkluzív címet fognak bemutatni közben, amelyről egyelőre sajnos semmiféle konkrét információnk sincs, de mivel igencsak beharangozott eseményről van szó, jó okunk van azt feltételezni, hogy valóban nagy név - minden bizonnyal egy MMO - leleplezésének lehetünk szem- és fültanúi a kölni gamescom-on. Augusztus 17-én tehát minden kiderül!
3 hozzászólás

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 14 napja

Én is unom nagyon hogy ennyi mmo van. Nem hogy inkább egy jobb játékba fektetnék az energiát...

válasz erre

marco

13 éve, 9 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
...és megint egy mmo... fps, mmo, fps, mmo... hihetetlen a felhozatal..wtf smiley
Mindig az fut, ami trendi. Az fps mindig az volt, mióta létezik, az mmo meg néhány éve megy jól. Én is unom, mert sokkal jobban örülnék néhány jó kis platform játéknak, de ez van sajnos.szomorú smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 14 napja

...és megint egy mmo... fps, mmo, fps, mmo... hihetetlen a felhozatal..wtf smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Monyo profiljamarco profilja