Az MSI bejelentette új WindBOX III nettop PC-jét

2010. szeptember 02.
1.8731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Micro Star International a napokban bejelentette, hogy egy újabb taggal bővítette ki a nettop számítógépeinek termékpalettáját.

A frissen beharangozott újdonság a gyártó WindBOX családjának legfiatalabb tagja, a boltok polcain pedig MSI WindBOX III típusjelzéssel fog megjelenni (MS-9A35 gyári modellszám). A rendszer különlegessége, hogy az eddigi társaival ellentétben már nem az Intel Atom processzorával van tervezve, hanem az erőteljesebb Core 2 Duo modellekkel.

A beágyazott alkalmazásterületet célzó számítógép hűtéséről egy teljes egészében passzív kialakítású hűtőrendszer gondoskodik. Az MSI WindBOX III az Intel GS45 + ICH9M chipkészlet páros köré épül, és a fent említett Intel Core 2 Duo központi feldolgozók különböző változataival van szerelve, a DDR2-es memóriarendszere pedig maximális kiépítésben 4GB RAM-ot tartalmazhat. A képi megjelenítésért az integrált, DirectX 10 támogatású Intel Graphics Media Accelerator 4500-as grafikus chip felel, az esetleges bővítőkártyák részére pedig két darab mini PCI Express slot kínál helyet.

A számítógép felszereltségében természetesen szerepel a dupla Gigabit Ethernet vezérlő, és az integrált hangkártya, amiket a gyártó kiegészített még egy 802.11b/g/n rendszerű WiFi modullal, valamint egy Bluetooth adapterrel is. A külső részen található egy D-Sub VGA, egy HDMI és egy DVI kimenet, hat darab USB 2.0, két darab soros, két darab RJ-45 LAN, valamint a hangkártya fejhallgató csatlakozója. Az új MSI WindBOX III várható megjelenési idejéről és áráról a gyártó egyelőre sajnos nem közölt részleteket.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaManiac profiljamarco profilja