Az Xbox One elbukta ezt a konzolgenerációt

2018. január 01.
25.4061
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
A múlt év végén jelent meg egy interjú az IDC kutatási igazgatójával, aki kimondta azt, amivel a legtöbb gamer már tisztában van egy ideje: hiába az Xbox One X, a PlayStation 4 egyértelműen megnyerte a jelenlegi konzolgenerációs harcot.

Lewis Ward a GamingBolt magazinnak adott interjújában kifejtette, hogy hiába tartja titokban a Microsoft az Xbox One (és X) konzol eladási adatait, lehet tudni hogy nagyjából 30 millió darabnál tartanak, szemben a Sony PS4 több mint 70 milliójával. Bár a Nintendo Switch sokkal később jelent meg a fentieknél, a gyengébb hardver ellenére már most 10 millió eladás felett jár, amivel csúnyán beint a "világ legerősebb konzolja" címet kétségbeesetten lebegtető Microsoftnak.

Bár az Xbox One X megjelenése nyilvánvalóan lendít majd az eladásokon, de az exkluzív címek hiánya miatt komolyabb fellendülés már nem várható. Bár a Sea of Thieves és a Crackdown 3 két igen jónak ígérkező cím, ez messze nem elég a PS4 brutális és a Switch igen erős felhozatala mellett.

Lewis szerint 2018 izgalmas lesz abból a szempontból hogy a PS4 Pro és az Xbox One X hogyan küzd meg egymással, de vitathatatlan tény hogy hiába jön új Halo játék, az már halottnak a csók. A kutatási vezető szerint a Microsoftnak nincs más lehetősége mint a Windows 10 játékokkal sokkal jobban bánni, mert a PC gaming él és virul.

Nem mi mondjuk a fentieket, hanem az elemzők, azonban nem kétséges hogy bizony kedves Microsoft, ez van ha jutyuberekre és látványrendezvényekre pazarolja valaki a büdzsét, a valódi értéket jelentő tartalomgyártás helyett.
28 hozzászólás

zender

6 éve, 9 hónapja és 8 napja

A Microsoft nagyon idiótán égeti a pénzt, és emiatt nagyon egyet kell értenem az utolsó bekezdéssel. Hogy ne menjünk messzebb, itt a PlayIT, ami egyetlen komoly gamert sem fog meg, mert kb óvoda szintű, ellenben a kis gyerekek kedvenc játszótere. Ez pedig azt a kevés gamert is elrettenti, aki volt olyan óvatlan és kiment, és kénytelen azzal szembesülni hogy a rendezvénynek már semmi köze a jéátékokhoz, annál inkább egy youtuber közüsségi találkozó.

Az viszont egy teljesen más iparág, és maximum 14 éves korig köt le bárkit is (nagyon kevés youtubertől eltekintve, akik viszont ki sem mennek a PlayIT-re). És akkor ezt szponzorálja évek óta az Xbox. WHY?????? röhögő smiley

De kimehetünk az országból és körülnézhetünk a világban, ugyanezt látni. És ezek baszki nem akarják meglátni hogy valami nagyon nem stimmel. röhögő smiley

válasz erre

Reichert Viktor

6 éve, 9 hónapja és 8 napja

Playstation forever....Nagyából ennyi..

válasz erre

WarriorAutobot

6 éve, 9 hónapja és 9 napja

marco írta:
Van VR. mosolygó smiley
Tudom, tervbe is van ha kicsit megerősödik a felhozatal. kacsintó smiley

válasz erre

Gyuc01

6 éve, 9 hónapja és 9 napja

Volt szerencsém a MS one S-hez ... egy időben a Playstation 4-el... sem a digitális sem a lemezes játékai nem hozták a Sony szinvonalát... arról nem is beszélve hogy amit havonta a Sony ad az előfizetéshez játékok sem rosszak... nem bántam meg hogy a Sony mellet maradtam az összes generáción játszottam és a következő is Sony lesz...
Hiába erős az Xbox és kompatibilis vissza felé ... de sem minőségben sem tartalomban nem lesz a Sony vetélytársra...
Playstation forever

válasz erre

marco

6 éve, 9 hónapja és 9 napja

WarriorAutobot írta:
Örülök hogy anno a Playstation mellett döntöttem.
A játékfelhozatal hatalmas mindig van mivel játszani, egyedül a Kinect az amit sajnálok hogy nincs PS-hez. Viszont azt már rég kinyírta úgyhogy már azért se érdemes.
Van VR. mosolygó smiley

válasz erre

WarriorAutobot

6 éve, 9 hónapja és 9 napja

Örülök hogy anno a Playstation mellett döntöttem.
A játékfelhozatal hatalmas mindig van mivel játszani, egyedül a Kinect az amit sajnálok hogy nincs PS-hez. Viszont azt már rég kinyírta úgyhogy már azért se érdemes.

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

6 éve, 9 hónapja és 9 napja

Santonio írta:
Rohadt szomorú ezt olvasni, mert sokkal jobb lenne a kiélezett és kiegyensúlyozott verseny. Xbox One alapjaiban nem lenne rossz de Microsoft nagyon elvesztette a fonalat. Nem cska konzolon, PC-n is.

Remélem a Sonynak azért nem száll fejébe a dicsőség.
Sony nem tud bukni egyszerűen...

Azért a helyükbe csinálnék egy laza atomfricskát a M$ felé ,hogy pár db ősrégi címet nem sokat csak a M$ csesztetése kedvéért 1-2 címet poroltoni STEAM-re. Mondjuk egy Grand Tourismot vagy egy Uncharted 1-et akár a Killzonet... Ezekért már úgysem vesz senki konzolt olyan régiek...

M$ meg megpukkanna az irigységtől. mosolygó smiley Ó de szép is volna de ilyet a Sony soha nem fog csinálni szomorú smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 9 hónapja és 10 napja

Nem elbukta, hanem átengedte! röhögő smileyröhögő smiley Ez mennyivel szebben hangzik már! röhögő smiley

válasz erre

Santonio

6 éve, 9 hónapja és 10 napja

Rohadt szomorú ezt olvasni, mert sokkal jobb lenne a kiélezett és kiegyensúlyozott verseny. Xbox One alapjaiban nem lenne rossz de Microsoft nagyon elvesztette a fonalat. Nem cska konzolon, PC-n is.

Remélem a Sonynak azért nem száll fejébe a dicsőség.

válasz erre

zola2000

6 éve, 9 hónapja és 10 napja

Annyira béna az MS, hogy már amiatt kezdtem aggódni hogy egyszereplös konzol piac lesz...

Aztán berobbant a Nintendo switch rekord hardver eladással, játékaival vannak tele a külföldi game of the year toplisták meg a metacritic eleje, amióta kíváncsiságból én is vettem nem is játszottam pcn. Durva hogy kézi konzol de kiteszem 108 centis 4k tvre mégsem tűnik kevésnek mint nagykonzol pedig elvileg csak 900p vagy dinamikus fullhdt, nem hittem volna hogy így sikerül összehozni a két ágat, mivel a siker miatt egyre több külsős kiadó is portol switchre egész jó "all in one" (kézi és nagy) konzol lett a switch, míg a sony erős nagykonzolt gyárt, így pont jó lesz a konzol piac, nem kell ide harmadik szereplő mosolygó smiley

válasz erre

Imperator

6 éve, 9 hónapja és 10 napja

A Micro valahogy évek óta egyre rosszabbul kezeli a saját platformjait, már az előző generációban is voltak csúnya mellényúlásai (pl. PC-nél a Microsoft Live borzalom), most ugyanúgy folytatják a lejtmenetet. Egyszerűen nincs miért One-t venni, a Kinect meghalt, játékok nincsenek rá, mert nem XO hanem Win10 exkluzív. Ráadásul egy csomó játékukra ráerőltetik a Store-t, amit ember nincs aki használna. Az egyetlen ami a konzol mellett van, az a last-gen "kompatibilitás", ami egyébként félig-meddig kamu.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 9 hónapja és 10 napja

[Tiltott felhasználó!]

123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaManiac profilja