Az Xbox Game Studios több játékát elvinné Steamre a Microsoft, még a Gears 5-öt is

2019. május 31.
5.6441
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Minden fronton komoly bővülésben van a Microsoft videojátékos részlege, így Phil Spencer az éjszakai órákban bejelentette, hogy szeretnék bővíteni az Xbox Game Studios által készített videojátékok PC-s elérhetőségét.

Ennek megfelelően a jövőben a csapat több alkotását is megjelentetnék a Steamen, így a tervek szerint első körben több mint 20 videojáték csatlakozhatna a Valve digitális disztribúciójához, az egyik első fecske a sorban pedig alighanem a Halo-sorozat lehet majd, mely a Master Chief Collection részeként éppen most kerül feldolgozásra.

Túl sok konkrétum azonban egyelőre még nem látott napvilágot - bizonyára majd az E3-on -, de azt azért még megerősítette Spencer, hogy a Gears 5 esetében a Steames megjelenés fontos cél, mint ahogyan az Age of Empires-sorozatnál is.
2 hozzászólás

WarriorAutobot

5 éve, 3 hónapja és 17 napja

A végén már úgy is csak az összefoglalót nézem majd ott kiderül nekem végül mit vittek ki.

válasz erre

Patrik94

5 éve, 3 hónapja és 20 napja

Amúgy nem tökmindegy, mit visznek ki? röhögő smiley

válasz erre
Gears 5
20.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja