Az új játékok 54 százaléka tavaly már újgenerációs konzolokra kelt el

2016. március 27.
1.7611
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Érdekes híreket közölt legfrissebb üzleti jelentése társaságában a GameStop áruház, így kiderült, hogy 2015-ben már az új megjelenésű videojátékok több mint fele újgenerációs konzolokra kelt el.

Míg ugyanis 2014-ben ez az arány még jócskán az előző generáció javára dőlt el - érhető módon -, addig 2015-ben fordulópont következett be, hiszen a legújabb címek 54 százaléka már PS4-re és Xbox One-ra ment el, ami nem olyan meglepő, ha azt vesszük alapul, hogy sok alkotás már csak erre a két rendszerre látott napvilágot.

Érdekesség, hogy az áruház hírei szerint 2015-ben elképesztő mértékű, 89 százalékos növekedést produkált a használt játékok piaca - legalábbis az ő számításaik szerint -, ami majdnem duplázott értéket jelent az egy évvel korábbi adatokhoz mérten.
6 hozzászólás

totyak

8 éve, 8 hónapja és 10 napja

Ez a kulcsmondat: "ami nem olyan meglepő, ha azt vesszük alapul, hogy sok alkotás már csak erre a két rendszerre látott napvilágot". Pontosan ezt akartam írni. Ezek után nem értem mi ebben még a hírérték.

válasz erre

venoman

8 éve, 8 hónapja és 10 napja

A konzol árak tekintetében és a legyártott játékszoftverek ismeretében természetes jelenség az ,hogy a régebbi konzolok még jobban teljesítenek gazdaságilag az első két évben. Utána sajnos a régi konzolok ellehetetlenülnek mert nem lesz rá új játék. Ez viszont természetes avulási jelenség. Én úgy látom a PS történetében a PS2 volt a csúcs és a leghosszabb életű a felhasználók körében. Mégpedig azért mert írdatlan sok játék jött ki rá.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

Hát ez nem meglepő, de én még egy pár évig nem váltok.
Van még elég olyan játék amit nem vittem végig az előző generáción.

válasz erre

Santonio

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

Nem meglepő adat. Inkább azért kaptam fel a fejem hogy csak ilyen kevés fogyott.

válasz erre

kpal

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

Azért a régi is elég jó még.

válasz erre

kakas201

8 éve, 8 hónapja és 11 napja

Ez valahogy tökre egyértelmű. Mostanra már átvette a piacot a nextgen. De hát ezért is készült el, nemde?

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja