Az Overwatch termelte idén a legtöbb pénzt a PC-s játékok között

2016. december 22.
5.0621
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Nem véletlenül lett az Év Játéka az Overwatch, a legfrissebb hírek szerint ugyanis a PC-s címek között az idei esztendő legnagyobb bevételeit termelte a digitális piacon a Blizzard alkotása.

A SuperData által nyilvánosságra hozott hivatalos adatok alapján ugyanis az Overwatch több mint 585 millió dollárnyi bevételt generált a PC-s piacon, amivel magasan megelőzte a listára felkerült összes többi szereplőt.

Az említett forrás adatai szerint ugyanis a második helyen álló Counter-Strike: Global Offensive-nek mindössze 257 millió dolláros bevételt sikerült generálnia 2016-ban, míg a harmadik helyre felkerült Guild Wars 2-nek 91 milliót.

A listán egyébiránt megtalálható volt még a Minecraft és a Fallout 4 is a negyedik és az ötödik helyen, előbbi 88, utóbbi közel 75 millió dolláros bevétellel, amit kizárólag a PC-s változatok generáltak.
Overwatch, a legfrissebb hírek szerint ugyanis a PC-s címek között az idei esztendő legnagyobb bevételeit termelte a digitális piacon a Blizzard alkotása.'>
4 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 11 hónapja és 14 napja

Ez aztán nagy pénz! meglepett smiley
Rendesen lekörözte a 2. helyezettet is.

válasz erre

petrovicsz

7 éve, 11 hónapja és 14 napja

Majdnem tízszer annyit hozott mint az ötödik helyezett! meglepett smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 11 hónapja és 14 napja

Csak a pc-t nézve nagyon jó számok ezek.

válasz erre

wegh

7 éve, 11 hónapja és 14 napja

És mindezt DLC-k nélkül mosolygó smiley

válasz erre
Overwatch
6.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja