Az Observer folytatását vezethette fel a Bloober Team

2020. január 24.
6.7001
Maniac profilja, adatai
Maniac
Új játékbejelentéssel készülhet a háttérben a Bloober Team csapata, ez derült ki legalábbis a stúdió közösségi platformjain, melyeket néhány órával ezelőtt ellepett egy nyúlfarknyi teaser trailer, ami vélhetően az Observer folytatását kívánja felvezetni.

Bár ebből még nyilván bármi (is) lehet, azonban a futurisztikus körítéssel ábrázolt bejövő hívás képe, valamint a Twitteren hagyott hashtagek alapján (#cyberpunk, #horrorgame) nem sok kétségünk maradt arról, hogy mi állhat a háttérben.

Az Observer ugyanis a maga nemében egy kiváló cyberpunk horrorjáték volt, mely főleg így a Cyberpunk 2077 árnyékában igencsak kitűnő dobás lehetne a Bloober Team részéről, miközben nyilván a rajongók is örülnének a 2017-es előd folytatásának.

6 hozzászólás

Tommy

1 hónapja, 5 napja

marco írta:
.Amióta megjelent az első, azóta egy percet sem tudtam vele játszani, egész mostanáig. Eddig volt egy hibajelenség, hogy még az autóban ülök (legelső pillanat a játékban), megnyomom a középső egér gombot és onnan halál.

Hiába nyomkodtam újra, nem lépett ki a case logból, de a tab sem működött (ezzel is ki lehet lépni). Most már a harmadik gépen próbáltam ki, többszöri újraindításkor most megy. Fejlődik a cucc.

Remélhetőleg a folytatás kicsit jobban meg lesz írva.
Ó igen igen, PC-n ez engem is szopatott. Meg ha átállítottam a felbontást, akkor az előző felbontás kockájában működött csak az egér, onnan nem tudtam kimenni. Rohadt idegesítő bugjai voltak.

válasz erre

marco

1 hónapja, 5 napja

.Amióta megjelent az első, azóta egy percet sem tudtam vele játszani, egész mostanáig. Eddig volt egy hibajelenség, hogy még az autóban ülök (legelső pillanat a játékban), megnyomom a középső egér gombot és onnan halál.

Hiába nyomkodtam újra, nem lépett ki a case logból, de a tab sem működött (ezzel is ki lehet lépni). Most már a harmadik gépen próbáltam ki, többszöri újraindításkor most megy. Fejlődik a cucc.

Remélhetőleg a folytatás kicsit jobban meg lesz írva.

válasz erre

VaPe

1 hónapja, 5 napja

Már teszem is fel az elsőt újra!

válasz erre

Gólem

1 hónapja, 5 napja

Ennek örömére végig is viszem az elsőt megint!

válasz erre

Ronalddo

1 hónapja, 5 napja

Zsíííír!!!!! Már most várós!

válasz erre

Direktor

1 hónapja, 5 napja

De nagy királyság lenne!

válasz erre
Observer
8.100 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljaMarduk profiljagery1113 profiljamarco profilja