Az évforduló alkalmából három Arena pálya is kerül az Overwatch-ba

2017. május 18.
3.7771
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Blizzard éppen ma jelentette be, hogy május 23-tól egy óriási évfordulós event veszi kezdetét az Overwatch világában, amihez igazodva egy halom extra tartalom válik elérhetővé, ezáltal például kiderült, hogy három újabb Arena pálya is jön majd a játékhoz ekkor.

A Blizzard erről a három helyszínről rögtön be is mutatott nekünk egy rövid, alig 30 másodperces videót, amelyen megtekinthetjük őket alaposabban, és rádöbbenhetünk arra, hogy egyik csatatér sem teljesen új, hanem a Temple of Anubis, az Eichenwalde és a Dorado pályák "arénásított" változatai.

A három új pálya az érkező eventtel együtt válik majd elérhetővé, ami mellett érdemes lehet megjegyezni még a május 26. és 29. közötti hétvégét is, amikor mindenki lehetőséget kap arra, hogy platformok és korlátok nélkül beleszagoljon az Overwatch-ba.


Overwatch világában, amihez igazodva egy halom extra tartalom válik elérhetővé, ezáltal például kiderült, hogy három újabb Arena pálya is jön majd a játékhoz ekkor.'>
2 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 5 hónapja és 14 napja

Oh nice!
Csak menne kicsit lentebb az ára. mosolygó smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 5 hónapja és 14 napja

Blizz odateszi magát az évfordulóra. Szerintem lesz itt még pár érdekesség.

válasz erre
Overwatch
6.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljarDAVE profilja