Az erőszak népszerűsítésétől való félelem miatt nem lesz esport az olimpián

2018. szeptember 05.
4.5731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár az elmúlt néhány hónapban úgy tűnt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság komolyan hajlik arra, hogy az esport is megjelenjen az olimpiai játékokon, azonban a szervezet most nyilvánvalóvá tette mindenki számára, hogy szó sem lehet ilyesmiről.

Thomas Bach beszámolója szerint ugyanis nem tudnak betenni az olimpiai programba olyan dolgokat, melyek az erőszakot vagy a diszkriminációt népszerűsítik, mert ezek teljesen ellentétesek az olimpiai értékekkel, ezért részükről nem elfogadhatóak.

Bach kiemelte továbbá, hogy bár jól tudják: néhány sportág alapjai a harcban gyökereznek, így például kiemelte a vívást, azonban ez civilizált keretek között történik, ha viszont valami arról szól, hogy megöljünk másokat - utalva ezzel az esportra jellemző akciójátékok némelyikére -, az szerinte szembekerül az olimpiai értékekkel.

Persze a bizottság véleménye még nem jelenti azt, hogy valamikor a jövőben nem válhat olimpiai versenyszámmá az esport, de egyelőre még nagyon vaskalapos formában közelítenek a témához a döntőbírák.
9 hozzászólás

totyak

6 éve, 1 hónapja és 9 napja

Hála az égnek, hogy nem engedik. Az indok kicsit sem érdekel, lényeg, hogy nem nyomják be a játékot a valódi sportok közé. Milyen lenne már, hogy valakinek ugyanolyan aranyérem lóg a nyakában videojátékért, mint annak, aki 4 évig keményen edzett minden nap akármelyik normál sportágban. A világ szégyene lenne. alapítsanak maguknak egy saját versenysorozatot, ott olyan szabályokkal dolgoznának, ahogy akarnak.

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 1 hónapja és 9 napja

Istenem de **** ez a duma. Annyira konzervatívak ezek is hogy az elképesztő. Csatlakozom azokhoz akik szerint az esportnak semmi köze a valódi sporthoz, de akkor is, ez a duma...

válasz erre

WarriorAutobot

6 éve, 1 hónapja és 9 napja

Pedig eddig olyan játékos esetében még hajlott a bevezetésre amiben nincs erőszak (Rocket League).
Viszont akkor ezt is elvetették, hát ez van. Annyira nem vág padlóhoz ez a hír. mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 1 hónapja és 9 napja

Bvektor írta:
Elég gyenge indok.. Nem értem miért zajlik civilizáltabb keretek között a vívás minthogy pár ember ül gépek előtt és kattintgat. Az olyan esport játékokról nem is beszélve amikben semmi erőszak nincs, pl Rocket League.

Nem azt mondom, hogy feltétlen kell az olimpiára esport, szerintem elég elismert már így is, pusztán ez az indoklás abszurd számomra.
Azért a vívás a legkevésbé erőszakos dolgok egyike. röhögő smiley Úgy be vannak öltöztetve, mint a robotember és nem igazi kardjaik vannak. Emberünk nyilván a COD-ot és hasonló háborús játékokat ismeri látomásból, ezért ítéli el. Majd lesz aki ellenkező véleményen van, nem kell félni. Ráadásul az Asian Games sportesemény idén már bemutatkozott e-sport részleggel, jövőre meg már érmeket is szerezhetnek. Egy kiváló lehetőség, hogy az Olimpia vezetősége lássa milyen. Másfelől viszont nem biztos, hogy számít az olimpia. Ha a cégek összefognának már rég lehetne egy brand világszinten közvetítve, csak hát mindenki megtartja a maga kis eseményét helyette.

válasz erre

marco

6 éve, 1 hónapja és 9 napja

Egyetértek azzal hogy az esport nem sport, így olimpiára sem való (a sakk sem az pl röhögő smiley, amin szintén le vagyok döbbenve hogy mit keres ott), de ez a magyarázat rohadtul sántít. Lehetne akkor azt mondani hogy olyan játékok nem kerülhetnek bele, amiben a cél valakinek a megölése, de pl a focijátékok simán bent lehetnének.

válasz erre

Gólem

6 éve, 1 hónapja és 9 napja

Micsoda **** indok, te jó ég. röhögő smiley

válasz erre

Bvektor

6 éve, 1 hónapja és 9 napja

Elég gyenge indok.. Nem értem miért zajlik civilizáltabb keretek között a vívás minthogy pár ember ül gépek előtt és kattintgat. Az olyan esport játékokról nem is beszélve amikben semmi erőszak nincs, pl Rocket League.

Nem azt mondom, hogy feltétlen kell az olimpiára esport, szerintem elég elismert már így is, pusztán ez az indoklás abszurd számomra.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 1 hónapja és 9 napja

[Tiltott felhasználó!]

Xelosz

6 éve, 1 hónapja és 9 napja

Elég szomorú, hogy így állnak ehhez hozzá.
némelyik úgy állhat hozzá szerintem mint nagymamám: valami van az internetben azt úgy van és veszélyes...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja