Az Epic Games megvásárolta a Rock Band fejlesztőstúdióját

2021. november 24.
30.6631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gladosfreeman profilja, adatai
Gladosfreeman
Az Epic Games újabb óriási befektetésre szánta el magát, hiszen egy új fejlesztőstúdió ütötte a markukat, akikkel a fejős tehenüket, a Fortnite-ot fogják jobb irányba terelni egy bizonyos aspektusból.

A cég a Harmonix nevű fejlesztőcsapatot vásárolta meg, akik éveken keresztül az Activisonnel karöltve készítettek nagy sikerű Rock Band játékokat. A ritmusjáték sorozat ugyan hatalmas pénzügyi sikereket ért el, azonban évek óta parlagon hever, ezzel együtt pedig a fejlesztőstúdió is. Azonban most már egészen biztosan nem maradnak munka nélkül, hiszen a tegnapi nap során az Epic hivatalosan is megvásárolta a fejlesztőgárdát.

Állításuk szerint a munkájuk leginkább a Fortnite zenei oldalán lesz tetten érhető. A fejlesztőstúdió elnöke egy olyan nyilatkozatott tett, miszerint azon dolgoznak, hogy kitolják a kreatív határokat, ahhoz hogy a játékosok a zene átélését, készítését, és megosztását a játékon belül egy egészen új szintre emeljék.
Fortnite-ot fogják jobb irányba terelni egy bizonyos aspektusból.'>
2 hozzászólás

VaPe

2 éve, 7 hónapja és 8 napja

Jó nagyra hízott az Epic, pénzgyár lett nagyon a Fortnite.

válasz erre

Patrik94

2 éve, 7 hónapja és 8 napja

De utálom a Rock Bandet... röhögő smiley

válasz erre
Fortnite
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljamarco profilja