Az első részhez képest háromszor annyi Red Dead Redemption 2 fogyott a megjelenéskor

2018. november 21.
8.9091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár az NPD aktuális jelentésében mindenki a Call of Duty: Black Ops 4 orbitális rekordjaival volt elfoglalva, azért a Red Dead Redemption 2 kapcsán is érkezett egy kis érdekesség, mely megmutatja a vadnyugati kaland sikerét.

Egyelőre ugyanis bár nem tudott az amerikai eladási listák élére kerülni, ugyanakkor az első részhez képest így is háromszor annyi kelt el belőle Észak-Amerikában a megjelenéskor, mint a 2010-es első részből, mely akkoriban a megjelenés havának legjobb eladásait produkáló játéka volt a maga 1,5 millió példányával.

Ebből az következik, hogy a Red Dead Redemption 2-ből csak az észak-amerikai régióban több mint 4,5 millió példány mehetett el, vagyis a 17 milliós globálisan leszállított mennyiségnek egy jelentős része csak itt került eladásra.
4 hozzászólás

totyak

2 éve, 2 hónapja és 7 napja

Rockstar játékokról alapvetően köztudott, hogy minőséget képviselnek. Annak idején az első rész egy teljesen új cím volt, talán ezért volt rá kisebb érdeklődés. A RDR2 viszont masszívan be lett nyomva a köztudatba, talán még az is megvette, aki nem is szereti a vadnyugatot

válasz erre

fighterlaci

2 éve, 2 hónapja és 7 napja

Nem csodálom, meg is érdemlik.

válasz erre

petrovicsz

2 éve, 2 hónapja és 7 napja

Várható volt hogy nagyot megy!

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 2 hónapja és 7 napja

Nem vagyok meglepve. Nem csak a hype volt óriási, de az előző rész híre és a várakozás is nagy volt.

És nem is kellett benne csalódni.

válasz erre
Red Dead Redemption 2
15.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Yanez profilja