Az EA határozott kijelentést tett a Battlefield V szidalmazói ellen

2018. június 13.
3.7831
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Mint azt már tudjuk, a Battlefield V tartalmazni fog női katonákat, ami talán az eddigi legnagyobb Battlefield-et szidalmazó hullámot generálta, erre pedig most maga az EA reagált egy meglepően határozott kijelentéssel.

Az EA fejese, Patrick Söderlund nyilatkozott a Gamasutra magazinnak, miszerint nem fognak elállni a döntésüktől, miszerint nőket is fognak szerepeltetni a második világháborús játékukban, aki pedig ezt nem tudja elfogadni az nemes egyszerűséggel ne vegye meg a Battlefield V-t.

Twitteren a #NotMyBattlefield hashtag nagyon rövid idő alatt vált népszerűvé, ezt pedig érthető módon a fejlesztők és a kiadó sem tűrhette szó nélkül. A fejlesztők sorra állnak ki a döntésük mellett online felületeken és interjúkban is, azzal indokolják a nők szerepeltetését, hogy a szórakozást előbbre tartják az autentikusságnál, ahogy azt eddig is tették egyébként.

Kérdéses még, hogy ez a húzás mennyire fog kihatni a Battlefield V eladási görbékre, de az október 11-ei megjelenést követően erre is fény derül majd.
7 hozzászólás

Marduk

4 hónapja, 2 hete és 5 napja

rDAVE írta:
Abszolút megértem, ha valaki nem vesz BF-et, mert történelmileg hiteltelen és ő ragaszkodik a tényekhez, de nem értem meg, hogy miért kell kiakadni ezen. Ez egy játék és eddig is hiteltelen volt, BF1 is több sebből vérzett, ott is közölték a fejlesztők, hogy ez nem dokumentumfilm. A fejlesztők döntése, hogy hiteltelen dolgokat raknak bele, hogy szórakoztatóbb legyen. Ha nem tetszik, akkor nem kell megvenni. Még mindig a fogyasztó dönt milyen játékot játszik. Ha nagyon túllépi a határt az EA, akkor meg fogják érezni az eladásokban. Rendőrt meg leköpheti és megsértődhet, de ettől a törvény még a rendőrt fogja védeni és szépen fel is jelentheti. Törvénytelen embereket meggyalázni, hivatalos személyeket különösen.
Itt inkább arról van szó, vagyis a dolgok mögé látva, hogy ez egy olyan fejlesztői döntés volt, aminek különösebb indoka nem volt, csak a 3. hullámú feministák és a "genderista" rész csalogatása, meggyőzése. Nem a hitelességgel van a gond, hanem érződik, hogy ez egy nagyon erőltetett döntés volt a részükről...

... mert manapság minden játéknak kell tartalmaznia legalább egy férfiakat megszégyenítően erős női karaktert, vagy homoszexuálisokat, illetve transzneműeket. Mielőtt félreértés lenne, nekem egyikükkel sincs bajom, de tény, hogy a legtöbb ilyen karakter, legyen az sorozat, játék vagy akármi, legtöbbször nagyon erőltetett, és csak azért van, hogy az adott dolgot jobban el tudják adni a feljebb említett rétegnek.

válasz erre

rDAVE

4 hónapja, 2 hete és 5 napja

5t3v3nk3 írta:
Nem azzal van baj hogy női katona. Voltak női katonák. De a fronton nem nagyon. inkább tüzérek voltak esetleg pilóták, de jellemzően hátországi katonai feladatokat láttak el, nem is nagyon sorozták be őket aktív katonának a fent említettek kívül. Másrésazt a gyárak nélkülük megálltak volna.12-16 óra tankszerelés. Az legalább akkora áldozat volt mint katonának menni. Ez nem a nők ellen szól. Ez annak szól, hogy most minden ****nak meg kell felelni.
Én liberálisnak vallom magam, de azért néha már kicsit vicces a túltolt liberál fanatizmus. Ez olyan dolgokat szül, hogy a nő odamegy leköpi a rendőrt, aztán megsértődik ha letarolják. Meg hasonló.
Abszolút megértem, ha valaki nem vesz BF-et, mert történelmileg hiteltelen és ő ragaszkodik a tényekhez, de nem értem meg, hogy miért kell kiakadni ezen. Ez egy játék és eddig is hiteltelen volt, BF1 is több sebből vérzett, ott is közölték a fejlesztők, hogy ez nem dokumentumfilm. A fejlesztők döntése, hogy hiteltelen dolgokat raknak bele, hogy szórakoztatóbb legyen. Ha nem tetszik, akkor nem kell megvenni. Még mindig a fogyasztó dönt milyen játékot játszik. Ha nagyon túllépi a határt az EA, akkor meg fogják érezni az eladásokban. Rendőrt meg leköpheti és megsértődhet, de ettől a törvény még a rendőrt fogja védeni és szépen fel is jelentheti. Törvénytelen embereket meggyalázni, hivatalos személyeket különösen.

válasz erre

muki

4 hónapja, 2 hete és 5 napja

Most nagy az arc, de ha majd tömegesen nem veszik a játékot, akkor visszább vesznek belőle.

válasz erre

fighterlaci

4 hónapja, 2 hete és 5 napja

Amúgy rohadtul igazuk van!

válasz erre

5t3v3nk3

4 hónapja, 2 hete és 5 napja

rDAVE írta:
Nők voltak, még ha nem is sok és nem mindenhol, de korábbi részekben is vannak pontatlanságok. A Battlefield Heroes-ról meg inkább ne is beszéljünk mennyire hű a második világháborúhoz. Történelmet meg eddig sem Battlefieldből kellett tanulni, ez csak egy játék. Ha eddig élethű lett volna a sorozat vagy most azt állították volna a fejlesztők, hogy teljesen élethű, akkor még lenne is értelme ennek a hisztinek.
Nem azzal van baj hogy női katona. Voltak női katonák. De a fronton nem nagyon. inkább tüzérek voltak esetleg pilóták, de jellemzően hátországi katonai feladatokat láttak el, nem is nagyon sorozták be őket aktív katonának a fent említettek kívül. Másrésazt a gyárak nélkülük megálltak volna.12-16 óra tankszerelés. Az legalább akkora áldozat volt mint katonának menni. Ez nem a nők ellen szól. Ez annak szól, hogy most minden ****nak meg kell felelni.
Én liberálisnak vallom magam, de azért néha már kicsit vicces a túltolt liberál fanatizmus. Ez olyan dolgokat szül, hogy a nő odamegy leköpi a rendőrt, aztán megsértődik ha letarolják. Meg hasonló.

válasz erre

rDAVE

4 hónapja, 2 hete és 5 napja

Nők voltak, még ha nem is sok és nem mindenhol, de korábbi részekben is vannak pontatlanságok. A Battlefield Heroes-ról meg inkább ne is beszéljünk mennyire hű a második világháborúhoz. Történelmet meg eddig sem Battlefieldből kellett tanulni, ez csak egy játék. Ha eddig élethű lett volna a sorozat vagy most azt állították volna a fejlesztők, hogy teljesen élethű, akkor még lenne is értelme ennek a hisztinek.

válasz erre

szattila

4 hónapja, 2 hete és 5 napja

A liberális diktatúra megköveteli tőlük, ha nem teljesítik holnap antiszemita nőgyűlölő nácik lesznek, kíváncsian várom a szivárványos zászlót és a szakállas nőket a játékban.

válasz erre
Battlefield V
17.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Maniac profiljaTuttu13 profiljaWickedSick profiljaturatur profiljaDrThezeus profiljaDrThezeus profiljaHellblade profiljagery1113 profiljaLaci721 profiljaMarduk profiljaBvektor profilja