A Windows Vista után az Office is késik

2006. március 25.
1.7541
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Vista-hoz hasonlóan a Microsoft Office 2007 nevet viselő szoftvercsomagja is csak 2007-ben debütál a korábban tervezett év végi premier helyett - adta hírül a vállalat.

"A kereskedőkre és vásárlókra való tekintettel úgy döntöttünk, hogy célszerűbb, ha mindkét terméket 2007 elején egy időben hozzuk majd forgalomba" - nyilatkozta a szoftveróriás egyik szóvivője. Ez a bejelentés azonban akárcsak a Vista esetében is, csakis az átlagfelhasználókat érinti, ugyanis üzleti partnerei számára már ez év decemberében elérhetővé teszi a Microsoft a programcsomagot.

A csúszás érinti az Office Home illetve Student 2007, Office Professional 2007, Office Small Business 2007 és az Office Standard 2007 termékeket, amelyek mind csak az új operációs rendszerrel egy időben jelennek majd meg az üzletek polcain. A Business-verziókat (Office Professional Plus illetve Enterprise 2007) azonban az eddigi menetrendnek megfelelően már 2006 végén a nagyvállalatok rendelkezésére bocsátja a szoftverkonszern.

A Microsoft kihangsúlyozta, hogy csakis gazdasági megfontolásokból döntöttek az irodai szoftvercsomag premierjének elhalasztása mellett, nem pedig azért mert nem tudják magukat tartani az ütemtervhez.

Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja