A Windows Vista kiadása tervszerűen halad

2006. október 18.
1.6401
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Microsoft bejelentette, hogy a versenyhivatalokkal folytatott konstruktív párbeszédet követően az új operációs rendszer Európában és Dél-Koreában is a bejelentett határidőre jelenik meg.

A Microsoft a napokban bejelentette, hogy a Windows Vista világpremierjének előkészületei ütemterv szerint haladnak. Az utolsó kétségek annak eredményeképpen múltak el, hogy a redmondi székhelyű szoftvergyártó vállalkozás az európai és a dél-koreai hatóságokkal is egyességre tudott jutni.

A konstruktív párbeszédet követően a mennyiségi licenccel rendelkező üzleti ügyfelek számára idén novemberben, míg az általános felhasználói kör számára jövő januárban válik elérhetővé az új program.

Az Európai Bizottságtól kapott irányelveket követve a Microsoft számos változtatást hajtott végre az operációs rendszeren – mondta Brad Smith, a Microsoft vállalati jogtanácsosa. A jogi szakember megerősítette, hogy a cég Dél-Koreában is úgy módosította a Windows Vistát, hogy az megfeleljen az ottani törvényi kötelezettségeknek.

Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation
nincs még hozzászólás

legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profilja