A WC-kagylóknál is fertőzőbbek a PC-k

2004. augusztus 25.
2.5791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Még a WC-kagylóknál is több kórokozót tartalmaz némely számítógép billentyűzete és egere, állapították meg az arizonai egyetem kutatói.

A számítógép billentyűzete és az egér egyike a legpiszkosabb tárgyaknak, amelyek körülveszik az embert. Egyben komoly fertőzésforrások, hiszen gyakran rátüsszögünk a billentyűzetre, de azt csak ritkán törölik le és még ritkábban fertőtlenítik az irodákban. Jóllehet nagy szükség volna rá. Egymás számítógépén dolgozni annyit jelent, mint megfogni ujjainkkal azokat a billentyűket, amelyekre más rátüsszögött, köhögött.

Kollégánk talán piszkos ujjakkal érintette meg, sőt esetleg olyan kézzel, amelyet nem mosott meg WC-használat után.

Sokan esznek, miközben dolgoznak a számítógépen, ezért az tele lehet pici morzsával, egészen apró ételmaradékokkal. A hamburgerek és a hot dogok elfogyasztása után előfordul, hogy valaki nem mos kezet és amúgy zsírosan folytatja a munkát.

Nem beszélve arról, hogy olykor saját hibánkon kívül "szemetelünk": miközben a gép fölé hajolunk, a billentyűk közé eshet egy pici hajszál, letört körömdarab, elhullajtott, letört szempilla.

Nemcsak azért kell tehát letisztítani a gépeket, mert porosak és nem csupán azért, hogy ne feketélljenek a zsíros ujjaktól, hanem hogy ne fertőzzék el egymást az egy munkahelyen dolgozók - különösen tüsszögős, náthás időben. Az az optimális, ha mindenki megmarad a saját baktériumkörnyezeténél, azaz komputerénél és nem nagyon cserélgeti munkaeszközét.

Nem azzal kell tehát csupán foglalkozni, hogy a képernyőn ujjnyomok látszanak-e vagy sem, hanem a billentyűzetet kell gyakrabban fertőtleníteni - mutattak rá az arizonai kutatók.
1 hozzászólás

Vendég

15 éve, 4 hónapja és 5 napja

Ezt a konzekvenciát hogy mérték?menő smiley

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja