Augusztusban jön az AMD Barcelona

2007. június 30.
1.8151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az AMD bejelentette, hogy augusztusban hozza forgalomba Barcelona kódnevű négymagos Opteron szerverprocesszorait.

A 2 GHz-es lapkák normál és energiatakarékos verziókban is kaphatók lesznek, akárcsak a nagyobb teljesítményű változatok, amelyek a tervek szerint az utolsó negyedévben érkeznek. Az első Barcelona processzoros szerverek megjelenése egyébként szeptemberre várható. Randy Allen alelnök, az AMD szerver- és munkaállomás-részlegének vezetője a sajtónak elmondta, hogy a cég által az első valódi négymagos lapkának tekintett Barcelona minden eddigi CPU-nál jobb teljesítmény/energiafogyasztás arányt kínál majd. A 64-bites első Opteron termékcsalád főként ennek a tényezőnek, illetve a kétmagos platform gyors bevezetésének köszönhette sikerét, az Intel azonban utolsó generációs Xeon lapkáival néhány hónap alatt visszaszerezte az elvesztett piaci részesedést. Az AMD a Barcelonával ismét a maga javára szeretné billenteni a mérleg nyelvét, és ezt alátámasztandó kihangsúlyozták azt a tényt, hogy az új Opteron valóban az első olyan processzor, amely egy szilíciumlapkán tartalmaz négy magot. Emellett az AMD szerint az ő CPU-juk teljesítményben felülmúlja a rivális Intel Xeon 5300-at.

Ha így is van, az AMD-nek akkor sem lesz könnyű dolga, az Intel ugyanis még az idén piacra szeretné dobni ?Harpertown? második generációs négymagos Xeon processzorait, amelyek szintén igen előnyös teljesítmény/energiafelhasználás arányt ígérnek, ráadásul a 45 nanométeres gyártási eljárásnak köszönhetően viszonylag olcsón előállíthatók. Az AMD még csak mostanában kezd átállni a 65 nanométeres technológiára, így könnyen megeshet, hogy a 2006-ban kezdődött, és a kisebbik processzorgyártó számára igen kedvezőtlen árverseny tovább folytatódik majd.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja