Augusztus 2-án jön a nagy Windows 10 frissítés

2016. július 01.
3.4381
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Microsoft válláról nagy kő eshetett le a Windows 10 tavalyi debütálásakor, hiszen már sokan vártak tőlük egy jól összerakott, hosszú távon is sikerekre képes rendszert, közel egy év után pedig elmondhatjuk, hogy a jelek szerint Redmondban még évekig a Windows 10-re szeretnének építkezni.

Persze az operációs rendszereket folyamatosan naprakészen kell tartani, ugyanakkor a korábbi Windows rendszerekhez hasonlóan néha-néha érkeznek majd nagyobb frissítéscsomagok. A Windows 10 első évfordulójára szánt frissítéssel számos új funkció kerül a rendszerbe, illetve a már meglévő lehetőségeken is fejlesztenek.

Korábbi hírek szerint frissül majd a Cortana asszisztens és több helyen is felbukkanhat a Windows Hello. Mindemellett az okostelefonokkal való szorosabb együttműködés is egyértelműen jó irány, illetve az Xbox konzolokkal és a játékélménnyel kapcsolatos fejlesztések ebben a csomagban kaphat helyet. Az update egyébként augusztus 2-án debütál, korábbi rendszerekről pedig július végéig lehet ingyenesen átállni.
5 hozzászólás

Arehy

2 éve, 7 hónapja és 25 napja

Elisorne írta:
Küldjük el nyelvtanfolyamra.
Ez volt ám a nagy beszólás, gratulálok. De ha egy kicsit megnézed mit írt, talán nyomozói tudás nélkül is látnád, hogy nem helyesírási hibáról van szó, hanem elgépelésről. Szóval, még ha azt írtad volna, hogy "Küldjük el gépíró tanfolyamra" - bár még az is szőrszálhasogatás - valamivel jobban megállta volna a helyét.

válasz erre

totyak

2 éve, 7 hónapja és 25 napja

Én még ki sem próbáltam ezt az új Win-t, nekem valahogy megfelel a 7 is. MIvel ad többet átlagos felhasználás mellett a 10? Szerintem semmivel.

válasz erre

WarriorAutobot

2 éve, 7 hónapja és 26 napja

Én annak örülök hogy júli 29-ig lehet ingyenesen frissíteni és addig meg valahogy kibírom hogy naponta 3x basztat, de akkor se fogok frissíteni!

válasz erre

Elisorne

2 éve, 7 hónapja és 26 napja

kpal írta:
Cortana Magyarul lenen jó .
Küldjük el nyelvtanfolyamra.

válasz erre

kpal

2 éve, 7 hónapja és 26 napja

Cortana Magyarul lenen jó .

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Maniac profiljamarco profiljaXelosz profiljaMarduk profiljaImperator profiljaHellblade profiljaWarriorAutobot profiljaitalianman profilja