A UbiSoft nem sietteti az Assassin's Creed folytatását

2008. június 25.
1.9510
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A UbiSoft állítása szerint megtanulták az egyik legfontosabb leckét, nem fognak siettetni többé folytatásokat.

Laurent Detoc, a UbiSoft Észak-Amerikai nagyfejese a Forbes-nak adott nyilatkozátaban beszélt a franchise jövőjéről, és meglátásaikról. Az úr elmondta, hogy vissza fognak térni az Assassin's Creed brand-hez és készítenek majd egy méltó folytatást, de nem fognak sietni a teendőkkel, nem fogják mindenáron, idő előtt a piacra tuszkolni.

Ennek két főbb oka is van. Az egyik természetesen a minőség, amihez mint tudjuk, idő szükséges, több idő mint egyetlen esztendő. A másik okot Laurent uraság taglalta. Úgy vélik, hogy a folytatásokkal érdemes kivárni azt a pillanatot, amikor vásárlók, rajongók ismét nagy érdeklődéssel fordulnak a cím felé, nem minden esetben jövedelmező évenkénti adagokkal bombázni a piacot. A tanuló pénzt a Prince Of Persia sorozattal fizették meg, azóta sokkal óvatosabbak a folytatásokkal.

A Prince Of Persia: Sands Of Time a megjelenését követő első hónapban 2 millió példányszámban fogyott, ami fantasztikusan nagy sikernek számított, amin felbuzdulva hamar követték is a folytatások. Nem kellett sok idő, hogy trilógiává bővüljön a felélesztett franchise, ám a folytatások sikerei mérsékeltek voltak. A vásárlók nem voltak eléggé kiéhezve a folytatásra, nem is vitték úgy, mint az első epizódot.

Ebből levonva a megfelelő konzekvenciákat, a francia illetőségű fejlesztő/kiadó nem fogja többé sürgetni a folytatásokat, kivárják azt a pillanatot, amikor a legnagyobb érdeklődés mutatkozik a következő felvonás iránt, amit valószínűleg masszív promóciós hadjárat előz majd meg, hogy mindenki időben tudomást szerezzen az új jövevényről. Ez nekünk is jó, hiszen jóval kidolgozottabb anyagokat vehetünk kézbe, nem pedig elkapkodott következő epizódokat.

Az Assassin's Creed 2 tehát el fog készülni, csak később fog befutni, mint azt sokan várták. Így is van ez jól, csak csiszolgassák azokat a gyémántokat tovább.
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja