Áttörést ért el a StraOffice Németországban, 1 millió eladott példány

2004. március 19.
1.2701
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Sun Microsystems bejelentette, hogy legnagyobb németországi forgalmazója elérte az 1 millió darabos határt a cég StarOffice irodai szoftvercsomagjának értékesítése során.

Ez rendkívül jó eredménynek számít a leginkább a Microsoft Office által uralt piacon, és egyben fontos bejelentés az alacsony költségű alternatívában hívő Sun számára. A helyzet érdekessége, hogy az egyre népszerűbb, alapváltozatban ingyenesen használható Sun program eredetileg Németországból származik, mivel a helyi Star Division szoftvervállalat fejlesztette ki, melyet csak később vásárolt fel a Sun Microsystems.

A fizetős változatból eladott 1 millió példány komoly előrelépés, különösen mivel a vásárlók között sok az államhivatal és a fizetőképes állami szervezet, mivel Németországban kormányszinten szólították fel az ilyen intézményeket Microsoft-alternatívák használatára, a szoftvervállalattól való rendkívül erős függés, illetve a költségek csökkentése miatt. Ennek köszönhető például, hogy az operációs rendszerek terén a német rendőrség megkezdte a teljes áttérést a szabad forráskódú Linuxra.

Kapcsolódó linkek:
Sun Microsystems
1 hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja