A Thermaltake bemutatta új Armor A90 számítógépházát

2010. április 09.
1.5571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Thermaltake a mai napon bejelentette, hogy újabb taggal bővítette ki a számítógépházainak termékpalettáját.

A frissen beharangozott termék az idei CeBIT kiállításon már kiállított, Thermaltake Armor A90 típusjelzéssel ellátott ház, aminek immár a teljes specifikációjára is fény derült a gyártó közleményének köszönhetően. A kívül-belül fekete színben pompázó újdonság midi torony kialakítással lett tervezve, a vázszerkezetét pedig a megfelelő szilárdság érdekében SECC acélból készítették.

A számítógépház 502 X 210 X 515 milliméteres méretekkel rendelkezik, ami mellé 8,2 kilogrammos tömeg párosul, és természetesen fel van készítve az összes microATX, valamint standard ATX formátumú alaplap fogadására. A Thermaltake Armor A90 hűtéséről három darab ventilátor gondoskodik, amik közül egy kék LED-el megvilágított 120 milliméteres a ház elején (1000RPM, 16dB), egy 120 milliméteres a hátulján (1000RPM, 16dB), egy kék LED-el szerelt 200 milliméteres pedig a tetején kapott helyet (800RPM, 15dB). Ha tovább szeretnénk fokozni a hűtési teljesítményt, akkor rendelkezésre áll még egy 120 milliméteres az előlapon, és egy szintén 120 milliméteres az oldallapon kialakított ventilátorhely is. A különféle meghajtóknak három darab 5,25 inches és hat darab 3,5 inches tárolóhely kínál beépítési lehetőséget.

A mai követelményeknek megfelelően, az adattárolók és az optikai meghajtók beépítése természetesen nem igényel semmiféle szerszámot vagy segédeszközt. A számítógépház tetején két darab USB 2.0 és egy eSATA, az előlapján pedig két darab USB 2.0 csatlakozó, valamint az audiorendszer kivezetései lettek elhelyezve. Az új Thermaltake Armor A90 várhatóan április végén fog felbukkanni az üzletek kínálatában 100$ körüli áron.

A Thermaltake bemutatta új Armor A90 számítógépházát - 2. kép

1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 3 napja

Ütős kinézete van, bár a Thermaltake-en nem csodálkozom. 25.000 Ft-ért durván viszont drágállom, max 15k-t érne meg nekem röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja