A tavalyi év 10 legjobb dobozképe

2010. január 01.
4.5561
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ahogy elérkezik az új esztendő, az emberek hajlamosak arra, hogy az eltelt év kiértékelésén túl listákat állítanak fel, hogy rendszerezzék és osztályozzák azt, ami már elmúlt.

Erre pedig a legjobb lehetőség mikor lenne máskor, mint az új év legelső napján, így feltehetően ma sem az első ilyen listát köszönthetjük majd, mint amit külföldi kollégáink összeállítottak nekünk. Néhány ráérő, a szilveszter alkoholmámorában nem eltűnő újságíró ugyanis összeállította a 2009-es év 10 legjobb dobozképét.

Kétség sem férhet hozzá, hogy tavaly rengeteg kiváló box art látott napvilágot, mint ahogyan játékokból is rengeteg AAA kategóriás, valóban sikeres és egyedi cím érkezett. A listát természetesen nem kell elfogadni, lehet vele vitatkozni, az azonban egyértelmű, hogy nem lehet konkrét skatulyákat ráhúzni olyan értelemben, hogy inkább a konzolosok vagy éppen a PC-s címek vannak többségben, mert a legtöbb bekerült alkotás totálisan multiplatform. Annyi biztos, hogy a múlt esztendő nagy meglepetései szinte kivétel nélkül itt vannak, így lássuk is gyorsan, mik voltak 2009 legjobb dobozképei:

1. Borderlands

A tavalyi év 10 legjobb dobozképe - 2. kép


2. Assassin's Creed II

A tavalyi év 10 legjobb dobozképe - 3. kép


3. Avatar: The Game

A tavalyi év 10 legjobb dobozképe - 4. kép


4. Brütal Legend

A tavalyi év 10 legjobb dobozképe - 5. kép


5. DJ Hero

A tavalyi év 10 legjobb dobozképe - 6. kép


6. Street Fighter IV

A tavalyi év 10 legjobb dobozképe - 7. kép


7. Prototype

A tavalyi év 10 legjobb dobozképe - 8. kép


8. Batman: Arkham Asylum

A tavalyi év 10 legjobb dobozképe - 9. kép


9. Halo 3: ODST

A tavalyi év 10 legjobb dobozképe - 10. kép


10. Saw

A tavalyi év 10 legjobb dobozképe - 11. kép



2 hozzászólás

Protozoli

15 éve, 6 hónapja és 13 napja

Borderlands nálam is number 1. mosolygó smiley

válasz erre

Shade

15 éve, 6 hónapja és 13 napja

Elég érdekes. röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja