Assassins Creed: Lineage: Közel kétmillió néző egy nap alatt

2009. november 05.
1.9501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ahogyan arra számítani lehetett, az Assassin's Creed II-höz készült Assassin's Creed: Lineage című félig élőszereplős, félig CGI (computer generated imagery) technológiával készült kisfilm óriási sikert aratott az Altair, majd Eizo kalandjainak rajongói között.

A UbiSoft ugyanis hivatalos közleményben adta a világ tudtára, hogy a filmecske első epizódját a youtube csatornán 1,7 millió ember, tehát közel két millióan nézték meg 24 óra leforgása alatt.

A mai napon azonban nem csak ezt az örömet osztotta meg velünk a francia kiadó, hanem azt is, hogy a három részesre tervezett, az Assassin's Creed II előzményeit megmutató film következő epizódja, valamint a záró rész is, a jövő hét pénteken, avagy november 13-án esedékes. Így tehát a megkezdett történet akkor zárul le teljesen, rá hét napra pedig a konzolos játékosok már teljes gőzzel belevághatnak Ezio kalandjainak a nyüstölésébe, ráadásul úgy, hogy a Lineage-nek köszönhetően ismernek egy komplett előtörténetet is.

Jövő hét pénteken tehát visszatérünk a megkezdett kisfilm folytatásával, addig is várjatok türelemmel, hiszen szinte biztosak lehetünk abban, hogy a játékot addig nem kell nélkülöznünk.
1 hozzászólás

Vendég

15 éve, 8 hónapja és 3 napja

Sztem tök jó az assassins creed de a 2. része....sztem elrontották azzal h már vannak benne barátok is. amikor névtelen a bérgyilkos az a jó.nyelvnyújtó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja