A Sony tartja magát a PS3 eladási célokhoz

2007. szeptember 23.
1.9091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A nem éppen kedvező eredmények ellenére a Sony továbbra is kitart a korábban kitűzött PlayStation 3 értékesítési céljai mellett.

Kazuo Hirai, a Sony Computer Entertainment elnöke azt nyilatkozta a The Nikkei című gazdasági magazinnak, hogy cégük 2008 márciusáig, a pénzügyi esztendő végéig 11 millió új generációs konzolt akar eladni. Ennek megvalósítása érdekében még a kampánystratégiáján is hajlandó változtatni a vállalat. Hirai azzal magyarázta a játékgép eddigi gyenge piaci szereplését, hogy a reklámokban túl nagy hangsúlyt fektettek a készülék multimédiás képességeire, vagyis a beépített Blu-ray meghajtót promotálták, ezután viszont a lenyűgöző játékélményt fogják kiemelni a hirdetésekben.

Ezen kívül azonban az időközben 2008-ra elhalasztott Home-premierrel (Second Life-hoz hasonló virtuális világ) is az új generációs konzolt akarja majd népszerűsíteni a Sony.

Azt viszont egyelőre nem lehet megjósolni, vajon sikerül-e a japán vállalatnak valóra váltania a valóságtól kissé elrugaszkodott terveit, mindenesetre a Sony bizakodó a tekintetben.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja