A Sony felfedte a PlayStation Plus első kéthavi felhozatalát

2010. június 25.
2.0811
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az idei E3 kiállításon jelentette be a Sony, hogy előfizetéses rendszerrel kívánja feldobni a PlayStation Network rendszerét, amelyet egyszerűen PlayStation Plus névvel illetett.

A szolgáltatás igénybevételét követően a játékosok külön kiváltságokban részesülnek, így például ingyen teljes játékokat, valamint exkluzív tartalmakat kaphatnak a pénzükért cserébe. A cég pedig volt olyan kedves, hogy a mai napra virradóra felfedte, hogy egészen pontosan miket is kapunk az első két hónapban, ha igénybe vesszük a PlayStation Plus-t.

A szisztéma használatáért 40 fontot kér a Sony egy éves díjként, illetve 12 fontot a három hónapos előfizetésért, és az alábbi két listán látható, hogy a PSN-es teljes játék mellett, még PSone és minies címeket is kapunk, sőt, csak számunkra elérhető lesz néhány kedvezményes árú alkotás, de néhány teljes játék trial verziójába is belekukkanthatunk, hogy a prémium játéktartalmakról, az exkluzív avatarokról, valamint a dinamikus témákról már ne is beszéljünk. Ha eddig hezitáltál a rendszerrel kapcsolatban, böngészd át az alábbi két listát, amelyek azt mutatják, mit is kínál számunkra a PlayStation Plus az első két hónapban.

Első hónap: június 29. ? augusztus 3.

Intro offer: LBP (standard edition)
PSN PS3: Wipeout HD
minis: Field Runners, Age of Zombies
PSone: Destruction Derby
Full Game Trial: Shatter, Savage Moon
Discounts: LBP God of War Pack ? 50%, LBP: LocoRoco costume pack - 50%, Gravity Crash - 20%, Fat Princess DLC - 20%
Premium Game Element: KillZone 2: Steel & Titanium DLC
Push demo: ModNation Racers, Heavy Rain
Dynamic Themes: LBP Theme, SCEE produced: PlayStation Game Is Just The Start Dynamic Theme
2 x Fat Princess Premium Avatars

Második hónap: augusztus 4. ? szeptember 1.

PSN PS3: Zen Pinball
minis: Blast-Off, Alien Zombie Death
PSone: Medievil
Full Game Trial: inFamous, Mushroom Wars
Discounts: Zen Pinball Earth Defence Table - 20%, Warhawk Triple Combo Pack - 50%, Super Stardust HD - 20%, WipeOutHD Fury - 20%
Premium Game Elements: Motorstorm Pacific Rift: Adrenaline Pack
Push Demo: Flower, Pixel Junk Shooter
Themes: SCEE produced: PlayStation Plus Dynamic Theme, Heavy Rain Crime Scene Theme
2 x Heavy Rain Avatars (Bird and Butterfly)
2 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

10 éve, 3 hónapja és 15 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

10 éve, 3 hónapja és 15 napja

Ez így nagyon gáz ! eddig arról volt szó, hogy lesznek bónuszok is, de csak azért előfizetni ?

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Robi022 profiljarDAVE profilja