A Sony BMG visszahívja a másolásvédett CD-ket

2005. november 17.
1.6441
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Sony BMG az utóbbi hetekben felmerült problémák miatt úgy döntött, hogy visszahív, azaz ingyen kicserél minden olyan CD lemezt, amelyen a vitatott DRM szoftver található.

A cég adatai szerint az ominózus, 49 különböző összeállítást tartalmazó CD lemezekből mintegy 4,7 millió példány készült eddig, 2,1 millió pedig már a vásárlóknál van. A szoftverrel az a gond, hogy a CD-kről automatikusan a PC olyan gyökérkönyvtárába telepíti magát, ahol gyakorlatilag észrevehetetlen marad.

A Sony a reklamációk hatására először kiadott egy olyan programot, amely megmutatja és el is távolítja az XPC nevű szoftvert a számítógépről, ez azonban úgy látszik, hogy időközben kevésnek bizonyult. A napokban ugyanis egy olyan trójai vírust fedeztek fel, amelyik éppen a Sony BMG másolásvédelmi kódjának technikáját használja ki arra, hogy észrevétlenül beférkőzhessen az olyan rendszerekbe, amelyeken már rajta van az említett DRM program. A szoftverbiztonsági cégek ennek kapcsán arra figyelmeztettek, hogy habár a felfedezett vírus ugyan meglehetősen veszélytelen, a DRM szoftver azonban utat nyithat ennél jóval komolyabb kárt okozó támadásoknak és férgeknek is. Hétfőn emiatt újabb lépésként a cég elővigyázatosságból felfüggesztette az XPC másolásvédelmi szoftver telepítését az általa kiadott CD-kre.

A kiadó ellen időközben peres eljárást kezdeményeztek a másolásvédelmi program miatt, mivel a vád szerint a Sony nem informálta a fogyasztókat arról, hogy az XPC szoftver a számítógép gyökérfájljai közé települ, ahol egyrészt észrevehetetlen, másrészt pedig eltávolítása is veszélyes lehet.

A 49 különböző zenei CD között 24 teljesen új kiadás található. A Sony BMG hamarosan további felvilágosítással szolgál a csere-akcióval kapcsolatban. A kiadó addig is arról tájékoztatja a fogyasztókat, hogy egyrészt a szoftver kizárólag Windows operációs rendszerű PC-kre települ, másrészt pedig, hogy onnan ismerhetők fel a másolásvédelmi programot tartalmazó CD-k, hogy egy az XPC betűket is magában foglaló internetcím található a hátoldalukon.
1 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 6 hónapja és 16 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaKisember001 profiljamarco profiljaManiac profilja