A SingStore legjobbjai

2009. március 18.
1.8971
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Microsoft-os Lips szépen halad előre a kijelölt ösvényen, de arról bőven lekésett, hogy ő legyen a konzolos karaoke játékok abszolút királya.

Ez a cím az évek óta futó, sokáig egyeduralkodó PlayStation exkluzív, SingStar szériát illeti meg, amely tavalyelőtt átköltözött a kurrens generációra, és viszi tovább a PlayStation 2-n megalapozott sikereket. A digitális úton hozzáférhető újabb és újabb dalok folytonos változatosságot biztosítanak a karaoke sorozat számára.

A 2007-ben megjelent első SingStar óta négymillió dalletöltést regisztráltak, pedig nincs összességében másfél éve a piacon a PlayStation 3-as kiadás. Bizonyára többen kíváncsiak, hogy mely dalok voltak a legnépszerűbbek a letöltők körében. Vannak olyan örökzöld darabok, amiket egész egyszerűen főbenjáró bűn egy-egy, karaokéval fűszerezett házibuliról kifelejteni. Ilyen például az Eye Of The Tiger, a Survivor-tól, vagy az A-ha, Take Me On című klasszikusa. Ide illene még vagy ezer nóta, de közülük is egy van, amely kiérdemelte a legjobbnak járó címet a SingStar generációváltása óta, ami pedig nem más, mint a Total Eclipse Of The Heart, természetesen Bonnie Tyler fergeteges előadásában. Íme a tíz legtöbbször megvásárolt dal a SingStore életében.

10. American Pie - Don McLean
9. Baby One More Time - Britney Spears
8. Take On Me - A-ha
7. Eye Of The Tiger - Survivor
6. Girls Just Wanna Have Fun - Cyndi Lauper
5. Torn - Natalie Imbruglia
4. Suspicious Minds - Elvis Presley
3. Just Like A Pill - P!nk
2. Final Countdown - Europe
1. Total Eclipse Of The Heart - Bonnie Tyler
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Remulto profiljaManiac profiljamarco profiljaBotyi profilja