Asemblance: SOMA és PT-stílusú horror kalandot készít a Bungie egyik veteránja

2016. április 30.
3.7521
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Niles Sankey egykoron a Bungie csapatának oszlopos tagja volt, de egy ideje saját indie csapatának, a Nilo Studios-nak az élén dolgozik, méghozzá legfrissebb híreink szerint egy igencsak ígéretes projekten.

Az alkotó ugyanis bejelentette az Asemblance címre keresztelt alkotást, amely egy erős történettel ellátott, belső nézetes pszichológiai horror lesz, és az első trailer alapján egy minden eddiginél mélyebb, filozófiai gondolatokkal átitatott cselekményt élhetünk át vele a SOMA vagy a PT nyomdokain haladva, olyan sorozatok által ihletve, mint az X-Akták vagy az Alkonyzóna.

Az Asemblance kapcsán a konkrétumok tükrében egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a történet szerint főhősünk egy kísérleti gépben ébred fel, amely képes a memóriák szimulálására, és ezáltal a legrosszabb rémálmaink felelevenítésére is, a mi feladatunk pedig az lesz, hogy kiderítsük mi folyik itt, hogy kerültünk ide, és miként juthatnánk ki ebből az őrületből.

Az alkotás premierjét májusban várhatjuk PC-re és PS4-re.

6 hozzászólás

Ravor

8 éve, 7 hónapja és 18 napja

Felkeltette az érdeklődésem, kíváncsi vagyok miket mutatnak meg belőle később röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 7 hónapja és 26 napja

Érdekes, de még nem félek tőle, de lehet majd fogok. röhögő smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 7 hónapja és 26 napja

Egyelőre még nem volt félelmetes, amit mutattak, de elhiszem, hogy fosatós lesz.

válasz erre

Hentes

8 éve, 7 hónapja és 26 napja

Király lesz, ránk fér már egy igazán ijesztő horror.

válasz erre

Mordorer

8 éve, 7 hónapja és 26 napja

Látványos. mosolygó smiley Jól néz ki, és ha a hangulatot eltalálják, akkor lesz rettegés rendesen! mosolygó smiley

válasz erre

kpal

8 éve, 7 hónapja és 26 napja

Kicsit Crysis 1 hangulat itt-ott.

válasz erre
Asemblance
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja