Artifact: az egyik legdrágább kártyát gyengítették

2018. december 21.
7.4701
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Valve kőkeményen beletenyerelt a lócitromba, amikor olyan mikrotranzakciós üzleti modellre építették fel az Artifactot, amit a játékosok nem túlzottan kultiváltak, most pedig megint sikerült felbosszantaniuk a közösséget.

Az egyik legerősebb kártya, amire lecsaphatsz a játék elején, az az Axe névre hallgató, 15 dollárt kóstáló lapocska, amit ha valaki megvásárolt korábban, az vélhetőleg nem lesz túl boldog, ugyanis most a stúdió legyengítette a kártyát: 7/2/10-es statisztika helyett immáron 6/2/10-es pontokkal operál.

A Valve eredetileg azt nyilatkozta korábban, hogy az ilyesfajta változtatásokat el akarják kerülni, hogy aki befizetett egy lapra, azt ne érje csalódás, de ezt szinte teljesen ignorálva nyúltak több laphoz is, sőt még egy másik drága kártya is nerfelve lett, a Drow Ranger, bár azért néhányat szerencsére erősítettek is. Az aktuális frissítés teljes listáját ITT tudod lecsekkolni!
mikrotranzakciós üzleti modellre építették fel az Artifactot, amit a játékosok nem túlzottan kultiváltak, most pedig megint sikerült felbosszantaniuk a közösséget.'>
nincs még hozzászólás

Artifact: The Dota Card Game
5.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja