Árkád kontroller, matricák és különféle tartók is érkeznek a Nintendo Switch-hez

2017. január 11.
4.4141
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár pénteken várhatóan mindent megtudhatunk majd a Nintendo Switch-ről, azonban ma sikerült idő előtt kiszivárognia - már megint - néhány apróságnak, így például megtudtuk, hogy milyen különleges kiegészítők érkezhetnek majd a jövőben a konzolhoz.

A hír néhány árulkodó és egyben egészen hivatalosnak tűnő képkocka alapján kapott szárnyra, amelyek jóvoltából megtudtuk például, hogy kiegészítőként olyan extrákat vehetünk a Nintendo Switch-hez, mint az egyszerre több kontroller töltésére alkalmas szerkezet, a konzolra felragasztható matricák, a verekedős játékokhoz dedikált árkád irányító vagy a legkülönfélébb tartók.

Habár a képek egészen valószerűnek tűnnek - még a Hori által dizájnolt kontroller is -, azonban mivel nem hivatalosak, egyelőre legyen némi fenntartásunk, de túl sok azért ne.

Árkád kontroller, matricák és különféle tartók is érkeznek a Nintendo Switch-hez - 2. kép


Árkád kontroller, matricák és különféle tartók is érkeznek a Nintendo Switch-hez - 3. kép


Árkád kontroller, matricák és különféle tartók is érkeznek a Nintendo Switch-hez - 4. kép


Árkád kontroller, matricák és különféle tartók is érkeznek a Nintendo Switch-hez - 5. kép


Árkád kontroller, matricák és különféle tartók is érkeznek a Nintendo Switch-hez - 6. kép


Árkád kontroller, matricák és különféle tartók is érkeznek a Nintendo Switch-hez - 7. kép


Árkád kontroller, matricák és különféle tartók is érkeznek a Nintendo Switch-hez - 8. kép


Árkád kontroller, matricák és különféle tartók is érkeznek a Nintendo Switch-hez - 10. kép


Árkád kontroller, matricák és különféle tartók is érkeznek a Nintendo Switch-hez - 9. kép

6 hozzászólás

William

7 éve, 10 hónapja

Komolyabbra számítottam..

válasz erre

rDAVE

7 éve, 10 hónapja és 1 napja

WarriorAutobot írta:
Szerintem mindegyikben kell hogy legyen mert ugye a bemutató videóban játszottak egy kijelzőn 2-4 kotrolerrel és az szerintem nem megy magától. röhögő smiley
Tőlem ne is menjen, höhö.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 10 hónapja és 1 napja

rDAVE írta:
Nem túl jó a franciám, de a multi-chargeur eléggé töltőnek tűnik. Akkor most lesz aksi a gépben, lesz aksi a két kontroller végében és talán a kontroller tartójában is, bár abba már akkor nem muszáj. Tehát minimum három aksi lesz a Switchben? röhögő smiley Mondjuk azt már korábban is észrevettem, hogy két oldal van egy-egy LED sora a kontroller dokkolójának. Eddig arra gondoltam a játékosok számát jelzi, mint PS3-on, de lehet a töltöttséget (is) külön-külön és azért is van kettő. Sima kontroller eléggé Xboxra emlékeztet, viszont dobhatnának egyet a csomagba is.
Szerintem mindegyikben kell hogy legyen mert ugye a bemutató videóban játszottak egy kijelzőn 2-4 kotrolerrel és az szerintem nem megy magától. röhögő smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 10 hónapja és 1 napja

Igazából ezek nem olyan nagy dolgok, amiket titkolni kellene. Semmi különleges dolog nem került elő.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 10 hónapja és 1 napja

Nem túl jó a franciám, de a multi-chargeur eléggé töltőnek tűnik. Akkor most lesz aksi a gépben, lesz aksi a két kontroller végében és talán a kontroller tartójában is, bár abba már akkor nem muszáj. Tehát minimum három aksi lesz a Switchben? röhögő smiley Mondjuk azt már korábban is észrevettem, hogy két oldal van egy-egy LED sora a kontroller dokkolójának. Eddig arra gondoltam a játékosok számát jelzi, mint PS3-on, de lehet a töltöttséget (is) külön-külön és azért is van kettő. Sima kontroller eléggé Xboxra emlékeztet, viszont dobhatnának egyet a csomagba is.

válasz erre

wegh

7 éve, 10 hónapja és 1 napja

Elég kidolgozottnak tűnnek. Szerintem valósak mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja