Arena Morte: Ősszel érkezik a gladiátorjáték

2010. május 27.
2.8731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
A Frontlines stúdió bejelentette a harmadik személyű, futurisztikus harci játékát, amely az Arena Morte nevet kapta.

A produktum egy sci-fi világba kalauzolja el a felhasználókat, akik virtuálisan magukra ölthetik a gladiátorok szerepét. A matériában más gladiátorokat kell legyőzni halálos fegyverekkel, vagy akár harcművészet bevetésével. Ebben a futurisztikus univerzumban az intergalaktikus civilizációk úgy döntöttek, hogy a politikai konfliktusokat a legjobb harcosaik küzdelemével oldják meg.

Ez okból kifolyólag több száz éven keresztül vesztették életüket a legjobb harcosok a civil lakosság érdekében. Most, hogy végre ezek a civilizációk megtanultak békében élni egymás mellett, a halálos összecsapások már csak szórakoztató rendezvényként szolgálják a közösség érdekét. Az univerzum legtávolabbi és legcsodálatosabb helyein az új világrendből hat nemzet rendez a mai napig Arena Morte versenyeket. A tudományos fejlődés hozzájárult ahhoz, hogy a harcosok memóriáját, képességeit klónozhassák és fejleszthessék. A Natural Motion animációs rendszernek köszönhetően a játék nagyon realisztikus lesz, a játékosok a karakterüket harmadik személy nézetben irányíthatják és több ellenféllel is összecsaphatnak egy teljesen interaktív arénában. A matéria 2010 őszén jelenik meg PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.

#tv#
1 hozzászólás

sobykaa

15 éve, 1 hónapja és 5 napja

Russel Crow is benne lsez?röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja