Árcédulát és megjelenési dátumot kapott a Neo Geo X Gold

2012. augusztus 13.
2.0371
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Még az év elején, valamikor január magasságában történt, hogy kiderült, a Neo Geo brand visszahozatalán fáradozik a jogokat és a rendelkezést felvásároló cég, akik rögtön egy új handheld szisztéma piacra dobását tervezték Neo Geo X Gold név alatt.

A projekt és a mellé megálmodott hardver meglepően csendben készült az utóbbi hónapokban, a mai napon viszont az illetékesek előkerültek a semmiből és bejelentették, hogy még az idén a boltok polcaira küldik a kis hordozható masinát, méghozzá az igencsak borsosnak tekinthető 200 dolláros árkategóriában.

A 4,3 inches LCD kijelzővel ellátott gépezet a legendás árkád játékgépek hangulatát hivatott a markunkba varázsolni, ami még úgy is drágának tekinthető, hogy a masina mellé járni fog egy a klasszikus Neo Geo játékkártyákat beolvasó készülék, valamint egy szintén klasszikus joytickos kontroller.

A masina egyébiránt a tervek szerint december 6-án kerülhet majd fel világszerte a boltok polcaira, méghozzá közel kéttucatnyi előre telepített videojátékkal, amelyek a következők lesznek:

3 Count Bout
League Bowling
Art of Fighting II
Magician Lord
Alpha Mission II
Metal Slug
Baseball Stars II
Mutation Nation
Cyber Lip
Nam 1975
Fatal Fury
Puzzled
Fatal Fury Special
Real Bout ? Fatal Fury Special
The King of Fighters '95
Samurai Shodown II
King of the Monsters
Super Sidekicks
Last Resort
World Heroes Perfect
5 hozzászólás

Maniac

12 éve, 7 hónapja és 16 napja

Vendég írta:
Ezen akkor most régi játékok fognak futni?meglepett smiley
Amint látod.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 16 napja

Ezen akkor most régi játékok fognak futni?meglepett smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 16 napja

Ez hatalmas, kell!!!!!mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 7 hónapja és 16 napja

Egy "új" konzolnak én mindig örülök, de az ára így elsőre soknak tűnik.

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 16 napja

Ez király leaz!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaKisember001 profiljamarco profilja