Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kiemelkedően jó hírekkel szolgálhatunk a Frogster által fejlesztett TERA MMORPG szerelmeseinek, az illetékesek ugyanis végre bejelentették, hogy mától kezdve egészen április közepéig minden áldott hétvégén béta tesztek várhatók a játékhoz kapcsolódóan. Az első esemény február 4-én, tehát a mai napon kezdődik meg és egészen holnapig tart, tehát alig több, mint 24 órás időintervallumot ölel fel, ami várhatóan mindegyik béta hétvégére érvényes lesz.
A fentebb kijelölt tesztidőszak egyelőre sajnos még csak zárt lehetőség, tehát ha tudunk szerezni magunknak kulcsot – igényelhető többek között a hivatalos honlapról – akkor bekerülhetünk, ha nem, akkor várnunk kell, méghozzá a tervek szerint egészen április 19-ig.
Hogy mi lesz ekkor? A Frogster tervei szerint ezen a napon fognak megindulni az alkotás nyílt bétái, amire viszont már mindenki jelentkezhet, kortól, nemtől és hajhosszúságtól függetlenül. A végleges változat indulását ezekben a pillanatokban május elejére tervezik a készítők.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 heteNa lássuk akkor🙂
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 heteEz igen jó ötlet. Tesztelés on.
kekmedve
14 éve, 4 hónapja és 1 hetejól néz ki🙂
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 heteNagy ötlet egyébként. Fenntartják a figyelmet
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 heteGyönyörű játék, remélem jó is lesz.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 heteNekem is nagyon tetszik. Amúgy a végelges játék ingyenes lesz?
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 heteSzerintem nem
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 heteVan még pár órám, próba!🙂
braddock
14 éve, 4 hónapja és 1 heteSosem tetszettek az ilyen játékok és ezután sem fognak!